Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lel-tár

2012-11-26 13:00:00, 492 olvasás, NeMo, 14 hozzászólás

Ami földi, nem köt már,
ami kézzel fogható,
kacat, lom, szemét csupán
palota, repülő, autó,
tucatnyi míves, ódon tál,
porosodó kristálypohár,
pénz, ékszer halom
(és hatalom),
már nem akarom.

Csak egy könyv, egy ócska napló,
rongyos lapjait nézve mindig nevetek,
sárgult a szívem és fakó,
de benne hosszan sorjáznak a nevek;
családom, barátok, múzsám,
akiket szívből szeretek.

Édesapám, s nagyanyó
sírotokra lombtakaró
terít leplet puhán, és forró
emlékek élnek boldogan-fájón
arcotok, mint egy álom
és a hegyeket látom,
ahol együtt…

Múltam, sorsom
ködpárába vonva sétál szelíd dombon,
ahol a fák susognak alant,
lombjuk, mint megannyi lant
énekel zsongító szeretet-dalt.


Megjegyzés: (Kosa, köszönöm az ihletet!)

Elmélkedés

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: NeMo
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 185
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 221
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1316 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz