Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Homály

, 381 olvasás, DvihallyKaroly , 0 hozzászólás

Elmélkedés

- Itt a szobornál kell jobbra kanyarodni – navigált párom autóvezetéskor egy útkereszteződésnél.
- Ki ez a hapsi? – kérdezte egy rokon tinédzser fiú a hátsó ülésről.
- Ez Rákóczi Ferenc mellszobra. Nem ismersz rá? – kérdeztem az ifjútól.
- Ja tényleg! Ez van az ötszázason – csillant fel a szeme. – Most már ismerős.
- Csak ennyit tudsz róla? – háborodott fel párom ezen a válaszon.
A srác nem felelt, és hallgatásba burkolózott nehogy még valami ilyesmit kérdezgessünk.
Hazatérve este a rokonlátogatásról felötlött a ma délelőtti jelent a szobornál, és akarva – akaratlanul felidéződött néhány hasonló elszomorító történet.

Az Állami Nevelőotthonban működő úgynevezett Speciális Szakiskola kertész tanulóival egy zöldség – gyümölcs forgalmazó Kft-nél végeztünk munkát. Különböző gyümölcsöket kellett kiszállításra válogatni a 14 – 16 éves fiúknak, lányoknak. Az ifjak – hogy finoman fogalmazzak – nem helyezték első helyre a tanulást. Volt a csoportban néhány külsős ( nem állami gondozott, családban élő ) hasonló kaliberű siheder is.
Munka közben beszélgettek, melynek témáját és színvonalát nem részletezem. Március 14-e lévén( 90 es évek közepe)
Azt gondoltam, hogy nemzeti ünnepünkre terelem a szót. Kérdésemre, hogy tulajdonképpen mit is ünnepelünk holnap, zavartan hallgattak, s kissé ironikus mosollyal néztek össze. Válasz hiányában tettem néhány megjegyzést hiányos ismereteikre és nemzet tudatukra, és arra emlékeztetve őket, hogy évente megemlékezés van az intézményben.
Kisvártatva ott kellett hagynom a csoportot a munkával kapcsolatos egyeztetés végett. Úgy negyedóra múlva tértem vissza a brigádhoz. Érkezésemre elhallgattak.
- Mi a helyzet Attila? – kérdeztem az egyik külsőst, aki egy fokkal értelmesebb volt.
- Az a helyzet Karcsi bácsi, hogy én közben elmagyaráztam nekik március 15 – ét – mosolygott szarkasztikusan.
- Nocsak! – vontam fel szemöldökömet. – Ilyen gyorsan?
- Igen. Mindjárt meg tetszik látni – bizonygatta a fickó és odafordult társaihoz. – Zoli. Na mi volt március 15-én?
- Harcoltunk a német fasisztákkal! – hangzott a büszke válasz.
Ledöbbentem, de jött a következő kérdés:
- Ki volt a vezérük Zsuzsi?
- A Jusinho – válaszolta nagy komolyan a lány.
Ekkor szólt közbe Ferike a cigányfiú:
- Azt ismerem, ment a televízióban.
( Hogy értsék: volt az MTV – ben egy dél amerikai sorozat, s egyik szereplőjét hívták Jusinhonak )
Mai kifejezéssel: majdnem dobtam egy hátast. Látva teljes megrökönyödésemet Attila nevetve szólt:
- Tetszik látni! Minden hülyeséget be lehet adni ezeknek a sötéteknek. – Nem is értitek, hogy milyen baromságokat hordtatok is össze, mi? – vigyorgott rájuk.
Itt közbeszóltam és helyre tettem a botcsinálta történelemtanárt, de elkomorodtam. Hát igen. Mit lehet tenni? Nem akarok most kitérni ezeknek a gyerekeknek szellemi, érzelmi sivárságára, s arra, hogyan dolgozzák fel magukban sorsukat. Nemzettudat? Hát nem az első náluk. Meg kell jegyezni azért azt is, hogy nem mindegyik gondozott volt ilyen alacsony szinten mint a jelenlévők. Az gondozattak életéről egyébként külön lehetne írni egy kötetre valót.
De eltértem kicsit a témától
Ezután egy másik ilyen történet villant eszembe a 2010 március 15 – ről. Este a TV- ben az egyik kereskedelmi csatornára kapcsoltam. Itt éppen egy fiatal riporter faggatta az ünneppel kapcsolatban az utca emberét.
Na gondoltam, halljuk a válaszokat!
A riporter először egy tinédzser fiút állított meg
- Milyen ünnep van ma?
- Ne fárassz! – hangzott a válasz.
Egy nőt szólított meg a kérdező:
- Mit ünneplünk ma? … A nő nem válaszolt.
Most egy lányt állított meg a riporter.
- Március 15 – e minek az ünnepe?
- Jaj, minek is? Izé… hi-hi… Most nem jut eszembe.
Egy férfit faggatott:
- Mit ünnepelünk ma, március 15 -én?
- Mit is? ja! A Petőfiéknek volt valami izéje…
Egy nevetgélő lányt kérdezett:
- Ismered a nemzeti dalt?
- Mit? Ezt a népdalt nem ismerem.
Riporter:
- De ez vers.
Lány:
- Ja!? – volt erre a meglepődött reagálás.
Még megvártam a következő riportalany, egy ifjú titán válaszát.
- Megmondanád, hogy mit ünneplünk ma?
- Ö – ö – ö… 1956 – ot?
Rosszízű gondolatokkal kapcsoltam ki a készüléket. Történelem tudás? Most hagyjuk, de nem hallgatnak ezekben a napokban rádiót, nem néznek TV-t. Az utcán járva-kelve nem tűnik fel nekik semmi ilyenkor? Ismeretségi körükben, munkahelyen, otthon ez szóba sem került? Miről beszélgetnek? Mi érdekli ezeket az embereket és hol élnek?
Emlékszem akkor arra a lehangoló megállapításra jutottam, hogy a kérdezett ifjak és felnőttek semmivel sem álltak magasabb színvonalon, mint a viszonylag ingerszegény környezetben, nagy létszámban élő, hátrányos helyzetű állami gondozott gyerekek.
Az ember aztán elfelejti ezeket a rossz tapasztalatokat, de csak egy időre, mert újra és újra gondoskodnak hasonlóról. Ugyanis néhány hónapja úgy augusztus vége felé egy késő esti rádióműsort hallgattam, melyben Kossuth Lajosról kérdeztek fiatal embereket. Közülük talán egy volt, aki tudott valamit az 1848-as forradalom nagy alakjáról. Kezdtem elszomorodni, hogy nem változott a homályos történelem tudás, de aztán mindenkit überelt egy egyetemista hölgy, aki politológusnak készül. Igen öntudatosan szögezte le: " Kossuth itthon megcsinálta a balhét, majd utána kívülről ordibált".
Hát most mit gondoljak? Mert igaz, hogy az ifjabb nemzedéknek megvan a maga baja, gondja, de ezek a példák azt mutatják, hogy közülük jó néhányan a tudatlanság állapotában élnek. Még szerencse, hogy a mai fiatal generációnak csak egy részét képezik. ( Persze az idősebbek sem kivételek ) Egy új nemzedék nőtt fel, melynek úgy tűnik, történelmi tudatzavara van, igénye viszont nincs másra, - például tudásra -, melyet az úgynevezett okostelefonokból merítenek. Ennyi elég is. Lehet, hogy most nagyon felfújtam a felidézetteket, ám mégis csak itt van a torz érzület, a műveletlenség. Mert hát veszélyes az, hogy történelmünk nagy alakjai így jelennek meg a jövendő értelmiség tudatában. Gondoljanak bele, hogy ez a nemzedék már a rendszerváltás után szocializálódott. Kialakult ma az " éljünk magunknak " és a " valósítsd meg magadat"! Továbbá: " hagyjuk a történelmet, fő a karrier!" irányzat. ( Csak zárójelben: az nem mindig szerencsés, ha valaki megvalósítja magát. Kicsit járják körbe ezt )
Végül október 22-e járt az eszemben. Ezen a napon az egyik TV adó riportot készített a fiatalabb járókelők között. Ebben Mindszenty József, Rákosi Mátyás és Nagy Imre képet mutattak azzal a kérdéssel, hogy kiket ábrázolnak?
A válaszolók közül volt aki Mindszenty bíborosról azt vélte, hogy ő pápa, Rákosi talán politikus. Nagy Imrét nem ismerték fel.
Itt abbahagytam ezt a borúlátó gondolatsort abban bízva, hogy ez csak egy szűk keresztmetszete jövőnk alakítóiról. Mert ha nem…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Ez+az
· Írta: DvihallyKaroly
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 196
Regisztrált: 0
Kereső robot: 31
Összes: 227

Page generated in 0.1296 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz