Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Esabell

, 686 olvasás, leguan , 1 hozzászólás

Sajgó lélek

A könyörtelen, lidérc-csóktól terhes Éjfél oly hirtelen zuhant álmatlanság-penész emésztette szobám mélységes magányára, mint ahogyan a Halál csap majd le reánk legboldogabb óráink egyikében.
Fullasztó, vihar előtti csöndesség kavargott a magány-méreg emésztette falak között, s a félbehagyott álmok sötéten csillogtak az örök felejtés vak homályában.

"Ha elménk felbukkan a vágyak elképzelt habjai alól, s az ébredés ormairól lezúdul a feledés gyilkos lavinája, egy pillanatra belehalunk az élet örökös jelenidejébe. Kétségbeesetten próbálunk megfogni egy elmúló percet, s mikor végül árnyékunk átsuhan a képzelet lombjai között, ami itt marad számunkra…"
Az a megmásíthatatlan és elviselhetetlen üresség.
Emlékszem, mikor az Ősz a táj fölé borította homályos köd-sóhaját, megálltam a sír mellett, s ahogyan könny-áztatta szemeimből kitörültem a soha meg nem enyhülő gyász szilánkjait, hirtelen érdektelenné vált az élet és az emlékezés. Mélyen belül éreztem, hogy valahol, valamikor leírják majd azt a nevet, melyet nem lenne szabad elfelejtenem, tudtam, hogy a békét hozó hullámok mindörökre csak annak a fel nem idézhető névnek a visszhangjait fogják suttogni a vér-áztatta alkonyatban, s mégis: feladtam gyötrő reményeimet, s szembenéztem az álmokban raboskodó alakkal.
A szeme, igen, vagy talán az illata…

"A kúria előtt haldokló rózsák lassú enyészetének illata. A dér fagyos művészetétől nagyszerűvé lett ablakok végső nyikorgása, ahogyan elbocsájtották a legutolsó sóhaj fátyolos emlékeit. Ében-szín ruhák mennyei susogása egy halálos táncba fojtott csalódás komor ravatala mellett. A boldogság hamis arcára már rászáradtak a véres könnycseppek…"

Nyugodj hát békében, Esabell.
Odakünn talán még felkel a Nap, de a szürke köd immár örökre bezárult körülötted. Koporsód fedelén elmosódtak a szavak.
De ha az éj holló-szárnyaival betakarja a megfáradt és reményvesztett tájat, a magányos termek hideg ürességében, egy eltévedt sóhajtás a félbehagyott szavak vércseppjeiből egy végtelen, s bánat-emésztette világot mázol eltékozolt boldogságom jéghideg tetemére…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Novella
· Írta: leguan
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 323
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 349
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.3572 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz