Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A vers

, 347 olvasás, amazonasz , 4 hozzászólás

Gondolat

Mit jelent neked az írás? Kérdezte egyszer a barátom...
Az írás, nekem olyan, mint egy festmény. Válaszoltam. Az ecset itt maga a gondolat, mely szavakkal festi meg a világnak, a lélek rejtett titkait. Ez a beszélgetés formálta meg bennem a következő verset



Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg

Sándor Gyula

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: amazonasz
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 337
Regisztrált: 2
Kereső robot: 26
Összes: 365
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.336 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz