Dörög, morajlik és esik
viharba ménkü dúl, egész
a mennyekig, pokolban és
a Földön is, zuhanva sír
a testbe, lelkekig mar, ül
katartikus, beteljesül
miként szitál az életet
adó nedű a víz, etet,
táplálja termelői sár
a földedet, Te arcodat
emelve fölfelé sokat
időzve lelkesen riszáld,
midőn örömbe csoda, mert
Természet ötli, gondjait
hogyan lehet megoldani,
melódiát csöpögve zeng,
segít magán ha két töltés
surlódik, akkor is ha nincs
vonzó hatás, ha megtelik
a felleg az menés-jövés,
loholnak össze- vissza, hull
a víz ad életet soká,
egész soká, amíg porát
abálja hő, aztán alul
maradt, de párolog fölé
a földnek újra, újra míg
a vészesen közelgő víg
meleggel érkezik sötét,
esőbe nyugtató a nyár,
de énfelőlem az legyen
fagyos vihar, havas jeges,
vagy tél, az őszi szín akár
az ősz, - unott egyáltalán
esélytelen, - hogy aktjait
fesse annak, darabjait
a láthatár túloldalán.
Online látogatók:
Látogató: 105
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22 
Összes: 127
