Még egy szál cigaretta, még néhány szívás,
még egy utolsó súlytalan áramlás
az önmagába forduló füstben,
mielőtt elporladva hullok
a hamutartó-urnába.
A neurózis angyala vigyáz rám.
Nevetve körbetáncol lopott fényével
és velem együtt tűnik el
ígéret nélkül
ostoba hálátlansággal
elfelejtem magam.
Az értelem újragondolja önmagát.
Szeretem.
Egy lemeztelenedett lélek görcsbe
rándul fájdalmában.
Valakit mellém temettek.
Halálszagú ez a pillanat.
Illattalan virágzik egy kőrózsa.
Érzem.
Szeretem.
Még mindig
álmokat festetnek ismeretlen
akaratok kezei a hajnali égboltra.
Öntudatlan örökkévalóság ez.