Ennyi erővel akár fel is gyújthatnám
Magam. Hazudik minden.
Hazudik a papír, hazudnak a szavak,
De legfőképp, én hazudok.
Az elfuserált, túltranszponált
Élet, a vég nélküli hajsza,
A zene, a virág;
Hazudik a világ.
A tévé, az újság, a sztárok,
A rég elvesztett álmok,
A tudomány és a történelem,
A Föld, amit elátkoztak.
Papír ez a világ,
Bürokrata élet,
Álemberek álgondokkal,
Álértékek.
Fájdalom, és gyomor
Szüli ezt a verset,
De hazudik a lényeg,
Mikor a szemedbe nevet.
Bérlet, ellenőr, csekkek,
Túlmutat rajtuk elmém;
Nem köt le a zene,
Nem köt ide semmi.
Tudat nélkül, szabadon,
Igen, úgy kéne élni.
Heverjenek az agyak parlagon,
Hogy lelkünknek ne kelljen félni
Többé. Ha áthágod a korlátokat,
Amik csak korlátolnak;
Ha csukott szemmel is látod,
Amit kell; ha a pillanatot nem várod,
Hanem kihasználod végre,
Szabad leszel talán,
És önmagad juttatod kifejezésre.
Meguntam már, hogy mások szavából éljek,
Fogja be a sok okos, hallgassák az enyémet.
Osztályzatok; az ötös a menő,
Késtél az óráról, hol az ellenőrző?
Kit érdekel a papír, a pénz akár;
Az élet félresiklott valahol;
Keresem a kurva ösvényt,
De már rég benőtte a gyom.
Tudod mit? A pina is csak létszükséglet.
A nő nem fog megérteni soha.
Neki tisztességes férfi kell,
Havi száznyolcvanezerrel.
Indulj már, a fenébe is,
Mire vársz még?!
Csak az marad neked,
Amit átéltél valaha.
Menj gyalog, vagy stoppal akár!
Nem a cél a fontos, csak az út.
Két kézzel tanuld a világot,
Ne tankönyvekből.
Úgyis meghalsz Te is.
Nem is olyan soká.
Az iskola csak időpazarlás.
Nem elhatározni, nem beszélni kell!
Csináld! Csináld! Csináld!
Csináld már! Élj!
Nem hiszem el, hogy köt a horgony.
Soha ne telepedj le, ne add fel az álmaid,
Tegyél értük végre!
Dumáljon csak a sok nagyfejű,
Nem tudnak ezek semmit.
Kapjátok be mind,
Én elmegyek élni!
Tudat nélkül, szabadon,
Nem fogok többé félni!
2005. 01. 31.
|