Tisztuló álmokká virultak virágok,
Sírok felett már nem jajong sirató, de
fölötte bolyongón árva lélekhajók.
Békesség csöndjében szendergő bánatok,
Szenvedő - szánalma lyuk füstök fátylán, s
komor félelem kormozza üdvözítő báját.
Hűs harmat csapdos dércsípte reggeli fényt…
Halovány és holtsápadt gyertya fényében
sóvárság gyűr maga alá szélhalált.
Ködök ölén szoros monoton messzeség,
Csendjében térden áll az irgalmas vigasz.