Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A bohóc halála

2012-10-23 20:06:14, 589 olvasás, M_Laurens, 10 hozzászólás

A manézs sötét, megfojtja a csend.
Hol lehet, ki az arcokra mosolyt csent?
Halk kattanás, és a fénykör felvilágol
apró fényszigetként a cirkuszvilágból.

A körbe botorkál középen valahol,
hófehér arccal a vén bohóc: meghajol.
Apró hegedűt vesz elő kabátját széttárva,
hangszerén az egyetlen húr olyan árva.

Ám a nyűtt vonó elárvult húrjához érve
friss gyermekkacajként száll fel az égbe.
Hangja libbenő pilleként szeszélyes,
kristályként tiszta, varázsosan fényes.

Egy vén bohóc, örök gyermeki lélek,
az Ő álma és élete ad lelket a zenének.
Szelíd őzek futnak a hegedű hangjában,
mosolytündérek a manézs homályában.

Vidám, csillogó arcok mosolyognak vissza,
és minden gyermek a bohóc szavát issza.
Arcáról könny csordul a festett mosolyra,
fájdalommal néz a kihalt, üres sorokra.

A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc és a feledés.
Nincs már habos torta, és utána kacagás,
se elefánt, porondmester, se semmi más…

Csak Ő, a hegedű és a fénykör a porondon.
Fájdalmak örömök emléke a bohóc sorson.
A húr aprót sikít, s az utolsó hang csorba…
Egy festett orr hull a porondról a porba.


Megjegyzés: 2012. augusztus 3.
(Eötvös Gábor zenebohóc emlékére)

Megemlékezés

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: M_Laurens
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 209
Regisztrált: 1
Kereső robot: 31
Összes: 241
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.1624 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz