Mert miért is járna az ember egyedül,
Élet, célok és remények nélkül,
Ahol a valóság és a képzelet szellemül,
Ott érezzük magunk cefetül.
Mert miért is járna az ember egyedül,
Ha az istenekkel nem békül,
Magányba roskadva, rossz útra vetül,
És végtelen mélabúba kerül.
Mert miért is járna az ember egyedül,
Tehetné, hogy elvegyül,
Barátoktól, élményektől sokat derül,
De őszintén mégsem örül.
Mert miért is járna az ember egyedül,
Hintójában keseregve ül,
Problémáján rágódva sokszor elmélyül,
És a láng mi hajtja, lassan kihűl.