A nem akartam felesleges
ide s tova legesleges
jobban koppan az agyam
ma, csakugyan harag lobban.
Ha ragozom is ugyanolyan,
mintha gyanúsan süppedek
egy puha lyukban s üzenek
neked, szép sorokban levelet,
hogy teveled vagy seveled
és bárhogyan, csak nélküled
NEM! FULLADÁSVESZÉLY!
vagy hulladék, ne félj?!
Ámbár fél, még sehol az éjfél,
s felesleges nedvek keverednek,
fejetlen testek heverednek le
mellém, elmém émelyeg.
Mély egyveleg. E velem
született
kényszeresség büntetett,
az hogy te engem ettél,
bár sülteket nem szerettél.
Meztelen engedem lelkem
botorkálni, s keresem
a résen kandikáló, andalító
versemben űrlényegem…
… altató takaró telepszik
undorító szememre,
s az értelemre,
mi e tér képtelenje.