Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Attitűd

, 384 olvasás, Takezo , 0 hozzászólás

Mozaik

A kora őszi napsütés sugarai ferdén megcsillantak a szélvédőn, nem bántón, inkább csak figyelemeztetőleg. Hunyorogva hajtotta le a napellenzőt, majd kitekintett a járókelőkre. Nyár vége volt, még nem lehetett igazán érezni a hűvöset, bár egyesek már melegebb ruhákat öltöttek.
"Süt a nap, de foga van"-paskolta meg a mellette ülő barátnője combját, majd annak értetlen arckifejezése láttán hozzátette, hogy édesanyjától és a régi öregektől hallotta ezt a kifejezést ami furcsa egyvelege volt az időjárásjelentésnek és a bölcselkedésnek "Inkább az utat figyeld, szívem!"-hangzott a jótanács jobbról. Bólintott, aztán gyorsított mert eszébe jutott, hogy még csak reggel kilenc óra van és mennyi dolguk van aznap…
Aztán jött az a kereszteződés…
A sárga fény, mint előbb a napsugár, most is felvillant figyelmeztetően, amint a nem működő jelzőlámpa feléjük hunyorított. Lomha teherautó fordult le a főutról, mögüle óvatos lassúsággal, de kitartóan keresztezte útjukat a kis piros veszély…
"Ne!"-kiáltja benne egy hang, amint reflexei azonnal működésbe lépnek és tapossa a féket, közben ösztönösen jobbra rántja a kormányt, hogy a balról érkező veszély ne ŐT érintse…
"Nem!"-üvölti benne most már valami, és a századmásodperc töredéke alatt emberöltőnyi emlék szakad fel benne… Nem lehet megszokni a halálközeli pillanatokat, nem lehet azonosulni vele vagy elfelejteni… Újra az a bénító érzés ami ezer vaskarommal tép a lelkébe, amelynek hirtelensége, megdöbbentő gyorsasága jópárszor letaglózta már… Nem lehet megszokni, elfeledni, feldolgozni…
Hatalmas csattanással, szemmaró füst, légzsák okozta égő érzés veszi át az előbi bénaság helyét.
"Mondtam hogy ne menj olyan gyorsan!"-kiáltja mellette párja aki szerencsére enyhébb sokkal megúszta. Kábán kiszáll, kiszállna, de ki kell rúgni az ajtót hogy kikerüljön a friss levegőre és ezzel együtt nyakába szakad egy önvádakkal és szemrehányásokkal teli érzelem-zsák… Miért? Miért? -kérdezi magától századjára is, miért kell ekkora felelőtlen baromnak lennem? Választ kérdésére nem talál és tudja, hogy még sokáig nem fog…
A család viszonylag jól fogadja a hírt, amikor megtudják, hogy ép bőrrel megúszták, fellélegeznek.
Vigasztalják a lányt aki a maga és el nem ítélhető módon próbálja meg feldolgozni a történteket, kiadni magából a feszültséget: apja vállán sírja el magát.
Ő ezalatt némán harcol a szobában önmagával… Megszokta már hogy semmit nem adnak ingyen, természetévé vált hogy mindenért megküzdjön, legyen az anyagi vagy szellemi érték. Nem adja fel, nem teheti, ezt is túl fogja élni. De most nehéz, nagyon nehéz. Túl azon, hogy iszonyúan felelőtlen volt, mások életét is veszélybe sodorta, nem előszőr. De önmaga elől nem menekülhet, akármennyire is szeretné… szembe kell néznie a tényekkel és azzal, hogy az élet nem áll meg, valamikor újra autóba kell ülnie, felelőségteljes döntéseket kell hoznia…
Csupán egy dolog zavarta, még pár nappal később is… egy apróság. Mindenki nagyon segítőkész volt és vigasztalta párját… De tőle senki nem kérdezte meg:
"-TE hogy vagy?"

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Ez+az
· Írta: Takezo
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 194
Regisztrált: 0
Kereső robot: 29
Összes: 223

Page generated in 0.1348 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz