Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Fájdalom és szerelem (27. rész)

, 614 olvasás, Aurora White , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Anna nem tartotta zárva a bejárati ajtót, mióta egyszer az anyja nem tudott bejönni miatta. Hatalmas patáliát csapott, ezért aztán úgy döntött, inkább kockáztat, és nem zár ajtót, mint, hogy még egyszer olyan cirkusz történjen.
Ezúttal viszont megbánta a mulasztást, mert nagy árat kellett fizetnie érte.
- Halló, van itthon valaki?! – kiáltotta egy rekedtes hang az előszobában, melyen jól érződött az alkohol mámora. – Cicuska, otthon vagy?! – valószínűleg Anna anyját kereste. A lány először nem mert megszólalni, de aztán rájött, hogy a férfi úgysem tágít, amíg választ nem kap, ezért kiment a szobából, és így szólt:
- Anya nincs otthon.
- Tessék? – kérdezte az unszimpatikus férfi kivillantva fekete hiányos fogsorát.
- Anya nincs otthon – ismételte el a mondatot. – Kérem, távozzék.
- Beszédem lenne vele – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd letelepedett az egyik székre.
- Jól van – bólintott végül beleegyezően, majd elfordította arcát, mert nagyon zavarta a férfi áporodottsággal vegyes alkoholbűze. – Én elmegyek, megnézem a kisöcsémet – fűzte még hozzá, és gyors léptekkel elindult, magára hagyva az idegent.
Annak látszólag nem tetszett a dolog, mert hatalmas hasát meghazudtolva felpattant, és egy szempillantás múlva a lány mögött termett. Mielőtt a szerencsétlen áldozat egy hangot ejthetett volna, koszos kezeivel befogta a száját, és ránehezedett az egész súlyával.
- Azt hiszem, nem szükséges megvárnom édesanyádat – suttogta a fülébe minden szót kihangsúlyozva -, te is tökéletesen megfelelsz nekem, hogy törleszd az adósságot – mondta még, és fél kézzel elkezdte kicsatolni az övét, mire Anna veszettül kapálózni kezdett.
- Úgy, úgy bogaram, imádom a tüzes vadmacskákat – lehelte, és már a lány ruháit tépdeste.
Mielőtt minden darab lekerült volna róla, sikerült úgy helyezkednie, hogy megrúghatta a legfájdalmasabb pontján.
- Aúú, kis vipera – szitkozódott a részeg, és akaratlanul elengedte áldozatát, aki sietve rohant az udvarra, maga előtt szorongatva néhány rongyát.
- Mi történt? – érezte a vállán egy ismerős érintését, mikor rémülten megfordult, látta, hogy csak Kornél az. A sokktól nem tudott megszólalni, csak az ajtó irányába mutogatott.
- Megtámadtak? – kérdezte a fiú végül, mire ő válaszul bólintott, és két könnycsepp gördült le az arcán. – Ülj le ide- nyomta le a lépcsőre, maga pedig besietett a házba.
Anna remegő térdekkel ülve, sírással küszködve várta, hogy visszatérjen a megmentője. Elkerekedett szemekkel nézte a hatalmas rózsacsokrot, amit a fiú a földre helyezett – valószínűleg akkor, amikor észrevette őt.
- Engesztelésül hoztam neked…
- Miért? – nyögte végül, és a válla fölött az osztálytársára tekintett.
- Nagyon rád ijesztettem a minap.
- Ugyan.
- Fogadd el, kérlek!
- Rendben van – felelte lehajtott fejjel, de közben egy óvatos mosoly jelent meg a szája szögletében. – Mi lett…
- A férfival? Bezártam egy szobába, és hívtam a rendőröket.
- Gábor! – kiáltotta, és önkéntelenül felállt.
- Ne aggódj, vele minden rendben van. Most inkább át kellene öltöznöd szerintem.
- Igaz – suttogta.
- Segítsek?
- Nem kell – hárította el ijedten a segítő kezet.
- Nem fogok rád támadni – jegyezte meg a fiú sértődötten.
- Jól van – egyezett végül bele, mintegy bocsánatkérően, majd kart karba öltve megindultak befelé.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Regény
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 326
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23
Összes: 349

Page generated in 0.7927 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz