Hiába nőttem fel a feladathoz már,
szívem csak arra vár, hogy száz határ
se legyen akadály, igaz, hogy bár
százak se voltak jobbak mint holtak
és élők között is csak ingyenélők szóltak,
de holnap vajon hoz-e jobb holnapot,
a napok csak mennek, köszönnek jó nagyot,
kalapokat emelnek s tesznek visszára
a fejükre, mint kiszáradt tiszára
hajót tennének, amely a már kipuszult
árral szemben mégis kitisztult
égbolt alatt, alantosan haladtm
hiába, neki már csak a fájdalom maradt
és alóla már a talaj elszaladt.
De énekelt a szellő neki vissza ugyan,
de nem hallhatta, mert süket, és untalan
utakon mint hontalan vándor bandukolt
a homokon, mint hegyes kristály-fokokon
nem találta már magát se, csak a magány
maradt a lelkében,
hisz elveszett a saját
kis takaros, illatos, mégis borús rózsás kertjében.