Navigáció


RSS: összes ·




Vers: G-mollban

, 333 olvasás, vasseta , 1 hozzászólás

Ezek vagyunk

Léptek koppannak az éjben.
Árnyak osonnak a sötétségben.
Félelem és tátongó üres tér, mi kínoz.
Sivár magány csüggedést is hoz

Minden nap, végtelen élet.
Nappal se látok mást,
Körülöttem vak fények.
Kóbor ebek vonyítása hallik az éjben.
Furcsa borzongás,
mely kínoz alva, s ébren.

Szólnék talán esengve
Rekedten suttogva, nem merem.
Elrejtem kinyújtott kezem,
Próbálom a lehetetlent
Ez csak egy álom?
Meglehet.
Hisz oly valóságos.
Az álságos képzelet.

Bármit is tennék, vagy mondanék
Szíved súlya alatt lennék martalék.
Végtelen csendben. nem kell, hogy Várj!
Magamat dirigálom, s mondom, állj!

Hagyom, hogy elmenj mellettem,
S eltűnj, temess ködös emlékezet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: vasseta
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 327
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 357
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.366 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz