Navigáció


RSS: összes ·




Vers: levél Anitának

, 964 olvasás, Dobai , 0 hozzászólás

Szerelem

mint az angyal, végtelen
ajkaidon szenderülve;
mint férfiszív, védtelen
pitvarából hozzád kerülve,
mint tomboló, féktelen
lángnyelv, soha le nem hűlve
ér révbe dalom
lágy ajkaidon.

mint a hajnal
után surranó éj,
mint a Szajna
partján foganó kéj,

mint a költő, gyertyás estén
merengve kedvese testén,-
mélyülök el csókjaid özönében.

S még kérded: más dal hogyan lett, s kié?!
Mint zeuszi combból Aphrodité
támadt föl lopott percek tengerében,
hol vadvizek szívébe szorulva
álmodtam kebleidre borulva.

S hogy azelőtt mi volt ott,
s mi volt, ami számított?
Talán csak mélység oltott
heve buján ámított
kedves, bájos démonokról,
holnaptalan románcokról.

Elforrt bilincseim magvai
egyetlen cédrusom hamvai;
elhintettem e porom útján,-
pihenjék időtlenek kútján,
s a zúzmarás szavak bölcsőjén
új vízcseppek jelentek meg
én

S mint sötét éj utáni pirkadat-
úgy ragadtatott el az áradat.
Óvó karjaid vigyáznak most már rám,
az éj messze, megpihenek csillagán.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Dobai
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 187
Regisztrált: 2
Kereső robot: 31
Összes: 220
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.2249 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz