Ezután hangosan szólalt meg: - Legyetek üdvözölve, hű alattvalóim! – szavait üvöltés, és taps köszöntötte, melyet mélyen átitatott az öröm, és a szeretet. – Remélem jól ment a sorotok, amíg nem lehettem veletek.(Újabb hangos ujjongás.) Történt valami rendkívüli, amíg nem voltam otthon? ( Csend.) Remélem, ez nemet jelent, és senkinek nem esett bántódása. – ekkor egy aprócska törpe lépett hozzá, és a fülébe súgott valamit. - Gratulálok Elánisznak a fiához, Barubnisznek a lányához, és Aurélnak a hármas ikreinek – mondta hangosan, és hatalmas éljenzés követte a szavait. – Most be kell mutatnom nektek egy barátomat – folytatta, és ismét elcsendesedtek a többiek, mindenki feszülten várta a folytatást -, aki azért jött, hogy elpusztítsa a Kék Kő Barlangjában lévő követ, és ezzel megtörje a boszorkány erejét (Várakozással teli taps hangzott fel). Arra szeretnélek kérni benneteket, mivel én már öreg vagyok, és rátok kell ügyelnem, ezért néhányan a legerősebbjeitek közül kísérjétek őt útján (Csend). Kik lennének azok a harcosok, akik elmennek Andrew-val, és védelmezik őt? (Csend.) Azt akarjátok, hogy én válasszak közületek? – kérdezte egy cseppnyi éllel a hangjában, mire a sorból előlépett két erős kentaur, és pár perc elteltével egy törpe. – Köszönöm nektek, a választottakat megkérem, hogy jöjjenek közelebb, mert szeretném megbeszélni velük a további részleteket. – a nép utat nyitott nekik, és a három jelentkező lassan odalépkedett hozzánk.
- Először is arra kérlek, mutatkozzatok be – utasította őket Zaurig.
- Khásua vagyok – szólt az első kentaur.
- Üdvözöllek.
- Barubnisz a nevem.
- Üdvözöllek, és gratulálok a lányodhoz.
- Köszönöm, felség.
- Bíborc, a szolgálatára – hajolt meg a törpe, s közben meglendítette apró sapkáját.
- Köszönöm a jelentkezésetek, a lovagunkat már ismeritek, így szerintem mielőbb nekivághattok az útnak, hogy minél előbb megjárjátok az utat. Szedjetek magatoknak az almafáról bőségesen, hogy ne éhezzetek az úton; utána vezessétek Andyt az ösvényhez, és induljatok el rajta a kazamaták irányába.
- Mi dolga van a törpöknél? – kérdezte csípősen Bíborc.
- Szüksége van a Csillagos Pörölyötökre, a Kék Kő megsemmisítéséhez.
- Nem lehetne máshogy megoldani a dolgot? Ráadásul teljesen más irányban vannak a kazamaták, mint Ariana hegye.
- Ha lenne más mód, akkor azt választottam volna, de csak így lehet megoldani a helyzetet – a törpe durcásan keresztbe fonta a kezét, és nem válaszolt. – Akkor, ha nincs több kérdés, megpakolhatjátok a tarisznyáitokat, és indulhattok is. Én csak annyit tudok mondani, hogy a Jó Szerencse Csillaga vezérelje az utatokat.
- Köszönjük – hajtották meg a fejüket, és elindultak a fák irányába.
- Te miért nem váltasz már alakot? – kérdezte út közben Khásua.
- Mert nem tudok, nekem csak ez az egy alakom van, ember vagyok.
- Mibe keveredtünk – sóhajtozott Barubnisz, akinek ló testén a szőrzet csillogó fekete volt. – Egy gyenge, halandó embert kaptunk útitársul.
- Aki ráadásul kapzsi – tette hozzá Bíborc, ezzel tanúbizonyságát adva, hogy figyelt a lejátszódó eseményekre.
- Mintha, ugyan a törpék nem lennének azok.
- Az emberek akkor is kapzsibbak.
- Ne kezdjétek újra – próbálta békíteni őket Barubnisz. – Folyton csak vitáztok, ezért akartatok mindketten részt venni a kíséretben?
- Nem.
- Igen – hallatszott a beismerő válasz, mire mindhárman elnevették magukat, de addigra már odaértek a fához.
|
Online látogatók:
Látogató: 69
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14 
Összes: 84
Jelenlévők:
