Nem dacolok én már a világgal,
a világ sem számol énvelem,
megvagyunk külön, bármilyen
esős, szeles - napsütéses utamon
- megbékélve egyre megy nekem.
Járok szélben, ködben-hófúvásban
átkelek sáros latyakos vizeken,
senkim, csak a gond - aki, hü társam,
egyedül e csendes magányommal
- megbékélve egyre megy nekem.
Így múlnak el felettem az évek
mégsem búval élem életem,
szerelmem is régen elhagyott már,
beletörődtem mindenben sorsommal
- megbékélve egyre megy nekem.