Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ember (még folyamatban)

, 668 olvasás, lambrozett , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Olyanok vagyunk, mint a fák…
kik évgyűrűik számát
szaporítják és kivésni
belőlük egyet sem lehet,
mert beléjük nőttek, örök
leheletnek.
Olyanok vagyunk, mint a víz…
zavarosan tiszták és
tisztán zavarosak, mikor
fodrozó tükrünkben szívünk
érzései szavak nélkül
kavarognak.
Olyanok vagyunk, mint a szél…
erőtől duzzadó, később
fáradtan lecsihadó, föld
porával megbolydultan
keringőt járó. Sorsokkal
együtt-szálló.

Olyanok vagyunk, mint a
hajnali harmat… törékenyen
átlátszóak, mégis napot-termők.
Mert felszárítván önnön-könnyünk,
a teremtésben hősködünk.

Olyanná váltunk, mint az anyag…
s a tér, ahová beágyazódtunk.
Amíg ki nem lök magából egyszer,
ha már túl sokat morogtunk és
megelégeli bomlasztó mivoltunk.
Amiért szemenként morzsoljuk el
alkotónk tengerijét, pedig ő
tette az életünket emberivé.

Mely szép lassan lesz, bármivé.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: lambrozett
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 184
Regisztrált: 0
Kereső robot: 28
Összes: 212

Page generated in 0.1332 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz