Nézem a holdat a haldokló égen,
Viselem arcomon közönyöm álarcát,
Viselem gondolataim súlyát fejemben,
Vállamon keresztként bűneim lajstromát.
Minek? Miért? Hogyan és merre?
Kérdések a nappalban és az éjben,
Ha valaki ez' útra tévedne…
Meneküljön vagy merüljön a semmiben.
Félek. Félek magamtól csendesen,
Mert lelkem kettészakadva létezik,
Talán ezért hiszik, hogy az életben,
Engem kerestek, de lelkük közben elveszik.
Vért! Vagy vérből vért; semerre,
Nincs út, mely elvinne titeket,
Bár botladozhattok folyton keresve,
De csak eltévedtek, majd csak epekedtek.
Az úton majd a csillagok,
Szépen lassan elvesznek,
Szép, hogy e sorokat olvasod…
De lassan magadat, te is csak elveszted!
Megjegyzés: 2012