Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Árnyékok között

, 426 olvasás, Ezgarth , 0 hozzászólás

Gondolat

Állok a régi helyen, itt születtem.
Mégis nő rajta a fű tovább.
A hely, mit véremmel kentem,
mikor létem szerezte új jogát.

Kezemben egy maroknyi kő,
mely egyben ajándék és emlék.
Bennük egy-egy hang, mely nem jő,
ha közelít hozzám a nem-lét.

Vizsgálom az eget, így vigyázok,
lábbal a földön, nézek néha az égre.
Ma megint megvetem a világot,
mert látom, ennek soha nem lesz vége.

Néhány szó hasítja elmém ma is,
olyanok mondják, kik nem ismerik,
s ettől idegennek látnak engem is,
bár bevallani, maguknak sem merik…

Előttem a kezdet, hol születtem,
hol az átok végleg körbezárt,
az évek során megszerettem,
nekem már csak ez nem árt.

Megjegyzés: (2011. Január)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Ezgarth
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 202
Regisztrált: 0
Kereső robot: 33
Összes: 235

Page generated in 0.2735 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz