A nikotin szédít,
Kín, fájdalom bénít,
Vesse rám az első követ,
Aki nem álmokat követ
És ébred reggel, fáradtan
Kiveti az ágy, a paplan
Dolgozni indul, ki az ajtón
Felszáll a buszra, álmos
Szemmel, a tópart, lángos
Jár a fejben, és gondolkodik
Miért volt ébren
Egész éjjel, a messzeségben
járt a gondolata, mi lesz ha végez
Aztán hazatér a kedveséhez
Leveti a cipőt, s csókod ad
Tennivaló mindig akad,
A kedves mosogat, mosolyog.
Majd rágyújtanak, mesélnek
A napjukról, aminek már vége,
Ők a holtidő nemzedéke,
Sokat szerettek, de keveset
Értenek. S nem tudják:
Szeretni jó, és szeretve lenni
Annyi mint friss kenyeret enni
Vagy dolgoznni a félkarúnak,
Aknek szívében száll a dal,
- munkatársai rájönnek hamar –
Ő értékeli a létet.
És egy kezével tekeri a varrógépet.