Szállnak velem a századok,
Nem halok meg, mert nem kívánok,
Hiába jár a Kaszás értem,
Hatalma felettem neki sincsen.
Látom amint ember pusztul,
Házastul és családostul,
Vele halnak álmai mind,
Emlékük az egyetlen kincs.
Én Időtlen, én átkozott,
Meggyaláztok ti századok!
Lelkem terhes, fejem nehéz,
Benne van már minden, mi élt,
Testem fáradt, mégsem pihen,
Parancsolják, de nem tehetem.
A Sors ostora újból lecsap,
Megállok most egy fa alatt,
Le sem ültem, máris a föld,
Énalattam kettébe tört.
Én Időtlen, én átkozott,
Megcsúfoltok ti századok!
Megyek tovább, más földre,
Király és serege áll körbe,
Megnéznek jól, majd otthagynak,
Veszélyt felém nem mutatnak.
Előttem most hógörgeteg,
Ahogy a hegy felé menetelek,
Remetelak vár engemet,
Pihennék már, de ott sem lehet.
Én Időtlen, én átkozott,
Gyűlölöm ezt az átkot…