Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Megállt az idő

, 385 olvasás, Jocca , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Nézek meredve egy foltot a falon.
Mint sivár sivatag, gyötör az unalom.
Gondolatok ezre van most fejemben,
ezerszer nem osztom meg senkivel sem.

Ezer kósza érzelem csak tovaszáll,
mint a füst s utána nincs semmi már.
Megtestesült nihil, átlényegült tudat.
Csak vágy van, nincs már indulat.

Idő, mi véget nem érő,
tudom, tévedek, de mégis annak tűnő.
Rab vagyok a megrekedt térbe’.
Sehol sincs határ, nem létezik vége.

Száraz kőre homokot fúj egy kósza szellő,
ő csak azt kérdezi: hol a másik kő!?
Eltemetve a sivatag közepén.
Eltemetve, mint roskadó remény.
Csak vár és semmit se beszél
és nem is fog már,
csak vár és mindig remél.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Jocca
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 1
Kereső robot: 7
Összes: 31
Jelenlévők:
 · Aevie


Page generated in 0.109 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz