csendben
a viharos
sötét fák alatt
zivatar csillant
nem féltem és nem fájt
kedves volt
érzett engem
a folyó kiabált
érzett
csókolt és féltett
patakok folytak a hegyen
vihar dúlt
nyelve nyelvemen
szikla sziklába vájt
féltve tette
a kőszikla nem fájt
lihegett
lila homályos felhők
borították testét
megnyaldosta az esőt
a dunaparti szélben
az estét ágyazta meg
hálózsákban
nekem
nekünk
eggyé kellett válnunk
a rózsaszín felhők alatt
a hálózsákban ettünk
nem sütött a nap
átöleltem
szeretni akartam
tegnap és hamarabb
éjjel volt
denevér szállt rá
gyönyörű teste omlott
folyt a dunavíz lassan
fák törtek ketté a viharban
s kettétörtem én
gyengéd karjaiban
mikor őt akartam