Fehér búbánattal homlokom
köré csavarva
simogatom azt, amiről azt hittem
még él.
Te azt mondod csak beszélünk hozzá,
de már elmúlt az utolsó lángnevetés.
Az erdőben, ahol jártunk
hátrálnak előlünk a fák,
a létezés kérge róluk lehántva,
és látod,
a kasba a méhek méz nélkül térnek.
Rejtvények szemeznek,
lehallgatva az idegenség közléseit.
A sötétség egy hajszálának
már távolság a neve,
mely halkan nő
a nyitott időn keresztül.
A pillanatba halok,
hátrahanyatlom.