Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Színkavalkád

, 495 olvasás, SniderMac , 2 hozzászólás

Természet

Fehér a hó, s a felhők.
Szintén fehér az abrosz,
amin a tányér megint fehér,
s benne a leves egy áldást megér.

Kék az ég, s a szeme.
Szintén kék a tenger,
s talán a vize nesze is kék,
amik meg fölé hajóznak: lepkék.

Szivárvány a szárnyuk, s a bájuk
olyan nyers, és mégis szelíd,
ahogy a kozmoszt tisztelik,
ahogy méltósággal átszelik.
És a szivárvány föléjük ível,
s a létben színeket össze művel.

És a fekete, ami az éj,
úgy ahogy a gödör, ami fekete, mert mély.
És fekete még az űr végtelenje,
ami hidegebb, mint a halál hirtelenje.

Ja, és még a többi szín -
a bíbort kiemelném!
Én az összeset egy karámba terelném,
aztán egy szürke ajtón át,
őket én birtokolnám -

- és midőn a színtelen,
fekete-fehér világ összeomlik,
engem a gyönyör majd megbolondít,
s a színek kavalkádjában fürdök,
a karám ajtaján túli bolygón -

- bár visszafogott leszek, egy sompolygó.
Így majd megbecsülnek!
Nyughatatlan lelkem feneketlen mélységébe
merülve, elterülnek békében -

- fekhelyük ott lent egy álom lesz,
ami őértük bármit megtesz…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: SniderMac
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 189
Regisztrált: 0
Kereső robot: 33
Összes: 222

Page generated in 0.2422 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz