Most cigarettáért nyúlok s úgy nézem a füstöt
Hosszú foszlányára erősítvén odafújok
még egyet álmosan, egy slukk bús nyárvégi közömböt
Játszva leül mellém a magány, ismét odabújok
Lustán nyaldos a szellő, ő is megpihen inkább
Nem mozog, éppen csak fáradtan rám lehel ajka
Lassan megszokom énem, amint meglátom a titkát
Elnyomom égő csikkemet, árván várok a zajra