Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Ha macska nyávog az ablakod alatt…

, 947 olvasás, szeszely , 3 hozzászólás

Misztikum

Úgy kezdődött, hogy…

Mártaszentanna egy átlagos kisfalu volt. Átlagos utcáin átlagos házak álltak. Átlagos lakói átlagosan élték életüket. Azonban ebben a kis faluban volt valami, ami egyáltalán nem volt átlagos. Mártaszentanna lakói között elterjedt egy babona, mely szerint, ha egy macska elkezd nyávogni valaki ablaka alatt, azzal előbb vagy utóbb különleges dolgok fognak történni, és sajnos nem mindig a jó értelemben. Márpedig Mártaszentanna utcái nyüzsögtek a kóbor macskáktól. Hiába hívtak sintért, hiába tettek ki mérgezett eledelt, hiába kergették el őket, a macskák száma ahelyett, hogy csökkent volna, csak növekedett. A dolgokat csak jobban nehezítette, hogy Mártaszentanna híre terjengeni kezdett a falvak és városok között. S mivel a macskák olykor szerencsét hoztak, páran csak azért jöttek néhány napra látogatóba, hogy maguk is szerencsét próbálhassanak. De leggyakrabban az lett a vége, hogy vagy törött lábbal, vagy kirabolva, vagy őrjöngve hagyták el a falut. Akik pedig mégis szerencsével jártak, azok a második próbálkozásuknál szinte mindenüket elveszették. Ennek ellenére Mátraszentanna minden nyáron nyüzsgött a nyaralni vágyó, dolgos családoktól, és a szerencsére sóvárgó, megszállott siker fohászoktól. Szerencsére a lakók különösen kedvesek voltak, persze furcsa babonaságuk miatt meglehetősen különc módon viselkedtek. Ahogy macskanyávogást hallottak bemenekültek a pincébe, vagy jól bezárták az ajtókat, hogy senki ne tudjon bemenni, vagy kijönni onnan. Idén nyáron azonban
Mátraszentanna babonája erősödni látszott.

A kis falu történetének új fejezete akkor kezdődött, mikor az az évi nyár folyamán néhány újabb vendég érkezett. Egyikőjük egy kis család volt. Marika néni volt a családfő, amióta tíz éve elváltak a férjével, Istvánnal. Most negyvenhat éves volt. Sudár, magas nő volt, a leggöndörebb tincsekkel, amiket az ember valaha látott. Tökéletes összhatást keltett hozzá kerekded arca, és hatalmas barna szemei.
Marika néni egyedül nevelte két gyermekét. A tizenhét éves Elizabetet, akit mindenki csak Lizinek hívott, és hat éves kisfiát, Rómeót. Ők szinte minden nyarukat itt töltötték, de nem a macskás babona miatt. Máriaszentannában élt Marika néni unokatestvére, Mici néni. Mici nénit minden kisgyerek a világ legaranyosabb embereként tartott számon. Mindig volt nála nyalóka, amikből bőkezűen adott az apró kis lurkóknak, mint például Rómeónak is. Azonban Marika néniék nem csak Mici nénihez jöttek látogatóba, ugyanis a kedves nagynéninek volt egy kedves unokaöccse, Peti. Peti Lizivel egy idős volt. Gyakorlatilag együtt nőttek fel, mivel már négy éves koruk óta együtt játszottak minden egyes nyáron. Peti akkor került Mici nénihez, mikor a szülei meghaltak egy autó balesetben, mikor ő még csak két éves volt. Peti akkor pont Mici néninél töltötte a napját, mikor a szörnyű baleset megtörtént. Mici néni úgy szerette, mintha a saját fia lett volna. A világ minden kincséért sem vált volna meg tőle. Nem volt nála jobb gyerek az egész faluban. Marika néni és kis családja mindig melegen üdvözölték a fiút. Ő is szerette őket. Különösen Lizit. Szinte már a testvérének tekintette, de volt valami, ami ég ennél is erősebben összetartotta őket. Erről azonban egyikük, sem mert mesélni a másiknak.
Mikor Marika néni bekopogott a kézzel faragott, kemény, de annál gyönyörűbb fa ajtón, mire belülről hangos zörej szűrődött ki.
- Nyitom már. Nyitom. – ahogy kinyílt az ajtó, azonnal szembe találták magukat egy nagy tál gőzölgő áfonyás pitével. Finom illata megcsapta az orrukat, és mind hármójuk szájában összefutott a nyál. – Marika, egyetlenem. – kiáltotta szokásos, az örömtől bezsongott hangján és csókot nyomott unokahúga arcára. Utána vidám tekintete a kis Rómeóra esett. – Rómeó, édes kicsi szívem. Hogy te mekkorát nőttél. Rád sem ismerek. És Lizike. Ugyanolyan szép vagy, mint mikor utoljára láttalak. Gyertek be. Már meleg az ebéd. – Marika néniék nem akarták megvárakoztatni Mici nénit. Bementek a házba, és egy halk puffanással becsukták maguk mögött az ajtót.

A másik vendég egyben Mátraszentanna új lakója is volt. Ő volt Kálmi bácsi. Korábban Budapesten lakott, de az állandó kipufogó szag és az örökös zaj nem tettek jót neki. Sokszor volt beteg, így az orvosa javasolta neki, hogy ideje lenne életmódot váltania. Kálmi bácsi tudomására úgy jutott Mátraszentanna, hogy az egyik régi ismerőse korábban itt lakott. Természetesen mesélt neki a macskák áltál okozott zűrzavarról, de Kálmi bácsi nem volt babonás. Azonnal beleszeretett a kis faluba és eldöntötte, hogy ide fog költözni. És ebben senki sem állíthatta meg.
Kálmi bácsi most töltötte be hatvanadik életévét. Akár ő lehetett volna a Mikulás, mert nagy fehér szakálla volt, és általában piros színű holmikban járt. Kis barna színű traktorjával bekanyarodott új házának hídjára. A ház kicsi volt, de olyan gyönyörű látványt nyújtott, mintha egy festményből ragadták volna ki. Halvány narancssárgára festett falai, gyönyörű virágvályús ablakai, és a legtöbb házhoz hasonlóan, faragott fa ajtaja volt. Kálmi bácsi kiszállt kocsikájából, és mélyen beszívta a tiszta falusi levegőt. A szél friss ebéd illatát vitte szét mindenhova. Kálmi bácsi orrát is megcsapta és összefutott a nyál a szájában. Pontosan erre volt szüksége.
A helybéli tiszteletes már rohant is felé, hogy üdvözölje. Péter Pálnak hívták. Mindenki azt mondta, hogy nincs nála jobb ember a faluban. Nem csak tiszteletesként végzett kiváló munkát, de egyben hihetetlenül jó cukrász is volt és lelkes közmunkás. Ezen felül a különböző összejöveteleken is rengeteg feladatot magára vállalt.
- Üdvözlöm Kálmán! – kiáltott át az utca túlsó végéből, és rohant Kálmi bácsi felé. Pál tiszteletes is megette már a kenyere javát. Tavaly töltötte be a hatvannegyedik életévét. Mikor Kálmi bácsihoz ért, megállt, hogy kifújja magát, majd kiegyenesedett és kezet rázott vele.
- Üdvözlöm Kálmán. A bútorai már bent vannak. Örülünk, hogy kis falunk újabb lakóval gyarapodott. – Kálmi bácsi feltette vastag keretes szemüvegét, hogy jobban láthassa a Pál tiszteletes arcvonásait. Sovány, ráncos arca, és enyhén horgas orra volt. A szeme kék, mint a nefelejcs, amiből csak úgy áradt a szeretet és az életbölcsesség. Azonban körítésnek minden ember kapott a tekintete mellé egy adag bűntudatot is. – Nagyon vigyázzon a házára Kálmán. Amikor én gyerek voltam, örültünk, ha egy lepukkant bódéban meg tudtunk húzódni. – Pál tiszteletes nagyon szeretett túlozni. De nem csak az életével kapcsolatban, hanem az istentiszteleteken is. Nem egyszer ijesztett úgy rá az emberekre, hogy térjenek meg, különben a pokol tüzén fognak fortyogni.
- Ne féljen tiszteletes úr. Úgy fogok vigyázni erre a házra, hogy még tízezer év múlva is ugyanígy fog állni.
- Engedje meg, hogy segítsek bepakolni. – Azzal neki álltak Kálmi bácsi kocsijából kihalászni a jól megpakolt dobozokat és bőröndöket.

Eközben Mici néniéknél tovább zajlott a nagy nyüzsgés. Mici néni mindenkinek szelt a finom áfonyás pitéből egy jókora szeletet, amiket Lizi és Rómeó nagy mohón betermeltek. Ezzel szemben Marika néni mérték tartóan, úri nő módjára, lassan evett. Habár legszívesebben ő is azonnal betömte volna, akár a két gyerek. Lizi szájában megállta a villa, mikor meglátta Petit a konyhaajtóban. Peti nem volt se túl magas, se túl alacsony. Arcvonásai finomak voltak, a haja gondosan a homlokába volt fésülve. Fekete szemei csak még jobban szépítették az összhangot. Ahogy a tekintete összetalálkozott Liziével, elmosolyodott. Lizi felállt, majd melegen átölelték egymást.
- Örülök, hogy látlak Lizi. – mondta kellemes, bongó hangján.
- Én is örülök.
- Fejezd be a pitét. Nehogy kihűljön.
- Gyere Petikém. Neked is szelek. – Peti hallgatott Mici nénire és leült a többiek közé.
- Szervusz, Peti. – köszönt neki kedvesen Marika néni. – Hogy ment a suli?
- Jól. Négy egészes lett a bizonyítványom. És első lettem a versmondó versenyen.
- Gratulálok! Hát Mici, veled mi a helyzet? – Mici néni fáradtan felsóhajtott.
- Jaj, Marika ne is kérdezd. Ezek a macskák megőrjítenek. Legutóbb a szomszédba nyávogtak be, tudod, ahhoz a rémes szipirtyóhoz. Egyedül vele nem történik semmi, ha macska nyávog az ablaka alatt. Egy boszorkány. Biztos vagyok benne, hogy minden mögött ő állhat.
A szomszéd hölgy, akit Mici néni szipirtyónak szokott nevezni, Anita volt. A harmincas éveiben járt. Nem sokat mozdult ki, alig lehetett látni a faluban. És ahogy Mici néni is mondta, a macskák ellenére, soha semmi nem történt vele. De nem ez volt benne a legfurcsább. Anitának rengeteg macskája volt. Minden nap kiszűrődött a házból hangos nyávogásuk, és az, ahogy Anita beszélt hozzájuk. Mindig drágaságaimnak, és lelkeimnek hívta őket. A faluban mindenki váltig állította, hogy minden baleset mögött ő áll. Habár sosem találtak rá bizonyítékot, mégis mindenki úgy gondolta, hogy azt a nőt jobb messziről elkerülni.
- Míg a falu minden lakója rettegésben él, hogy vajon kinél fog újra felnyávogni egy olyan dög, az a nő vígan éli az életét. Le kéne csukni.
- Mici néni, te szoktad mindig mondogatni, hogy bizonyíték nélkül nem ítélünk. – szólt közbe Peti, miután megtörölte a száját.
- Petinek igaza van Mici. Ez csak a véletlen műve.
- Ez nem véletlen. Ami itt történik, az soha sem véletlen. Ha itt élnél tudnád.
- Mici néni, miért nem kérdezi meg tőle? – kérdezte kíváncsian Lizi. Mind Peti, mind Mici néni elhűlve bámulták rá.
- Abba a házba nem szabad bemenni. – felelte Peti.
- De hát miért?
- Ha egyszer beteszed oda a lábad, soha többé nem szabadulsz meg a macskáktól.
- Ezt ki mondta nektek? – mindketten tehetetlenül néztek egymásra.
- Ezt mindenki tudja a faluban. Nem szabad ahhoz a nőhöz bemenni.
- Na jó gyerekek, hanyagoljuk ezt a témát és inkább beszéljünk valami kellemesebb témáról. – szólt közbe Marika néni. Mindannyian egyetértettek vele, és miután végeztek a pitével elpakoltak az asztalról, majd mindannyian félre vonultak. És aznap éjjel felnyávogott egy macska valaki egy ablak alatt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Regény
· Írta: szeszely
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 300
Regisztrált: 1
Kereső robot: 27
Összes: 328
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.5656 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz