Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A bor

, 367 olvasás, Mona , 6 hozzászólás

Szerelem

Ahogy belépett a bejárati ajtón, fülledt viasz illat csapta meg az orrát. Még nem láthatta, mégis látta lelki szemei előtt, ahogy a nappali közepén álló dohányzóasztalon pontosan tizenkét darab gyertya ég. Mellkasában érezte a gyertyafényes otthon hangulatát. Mosolyogva, mélyet sóhajtott.
"Basszus, nem vettem bort." – gondolta keserűen, s pillanatról pillanatra terjeszkedett agyában e gondolat, eltörölve minden mást. Mindent. A szerelmet, a következő pillanat előre érzett örömét.
"Hogy felejthettem el?! Erre az egyre kért meg, és én még erre sem voltam képes." –
Zöld szeme füst-szerűen gomolygott. Sírni volt kedve. Nem vette észre, amint hóna alól kicsusszan a bevásárló táska, s a tükör-szerűen csillogó járólap felé kezd zuhanni. Utána nyúlhatott volna, de ő mégis csak állt és hagyta, hogy eltörjön, aminek törnie kell.
"Büdös picsába." – mormolta az orra alatt, s hátralépett egy lépést, hogy a térdig érő szűk szoknyában valahogy le tudjon guggolni. Nyelvébe harapva koncentrált, hogy megőrizze egyensúlyát, s mégse szakadjon el se szoknya, se harisnya. "Le kell fogynom." – futott át az agyán, majd egész testét megrázta a hirtelen felharsanó keserves vernyákolás - a kíváncsi, settenkedő cicus torkából. Megbillent, majd elesett.
Szakadt a harisnya, a szoknya - talán nem, tenyere a bevásárlótáska tartalmára feszült, kidurrantva vagy a joghurtos, vagy a tejfölös flakont.
"A rohadt, kurva életbe" – káromkodott beszédhangon, miközben tudatosodott agyában a tény, hogy a kasmír kardigánt azelőtt lazán behajította az élelmiszerek közé…
- Szívem, mi történt? Baj van? -
A férfi hangja nyugodt volt és derűs – mint mindig. A lakás messzi pontjáról hallatszott.
- Neeem! Nem, nincs baj! – kiabálta gyorsan vissza. "Csak nehogy meglásson így, itt a padlón fetrengve."
- Mit csinálsz, Édes? Segítsek? – kérdezte a férfi, még mindig a lakás távoli pontjából.
- Nem, nem kell, jövök azonnal! – kiabálta vissza, s szúró mellkassal igyekezett minél hamarabb feltápászkodni, s helyre rázni magát.
"Hórukk!" – suttogta erőlködve, s néhány másodperc elteltével értetlenül vette tudomásul, hogy még mindig nem áll két lábon.
Sőt. A padlón hasal és tömény halszagot érez. Halszagú olaj, amiben az álla támaszkodik, illetve ázik.
"Basszameg…" – suttogta, s felső testét felnyomta a padlóról, majd ülő helyzetbe tornázta magát. A szoknya ezúttal elszakadt. A harisnya csípőig futott. A fehér selyeming dekoltázsán vajsárga olajfolt terpeszkedett, hosszú hajtincseiből csöpögött a halszagú olaj. Ahogy álláról jobb kezének egy mozdulatával letörölte az olajfoltot, tömény vért pillantott meg ujjain.
- Drágám… ide tudnál jönni egy pillanatra?! -
Csüggedten levette halvány bézs cipőit és dühét kiadva két irányba hajította azokat. Az egyik az előszoba tükröt törte be, a másik a férfi kedvenc festményét tette tönkre.

A férfi siető léptei megtorpanásba fulladtak, ahogy meglátta a nőt. Arca komollyá döbbent, szemei próbálták felmérni, mi történhetett. A nő, mint egy rakás szerencsétlenség ült az előszoba közepén és sírni kezdett. A férfi oda sietett hozzá és minél gyorsabban próbálta végignézni a testét, s ujjával elzárni a nő vérző alsó ajkát.
- Mi történt, Édes? Ki bántott? Kinyírom, abban biztos lehetsz! – sziszegte a férfi, s a harag minden porcikájában méregként kezdett áramolni.
A nő felhúzta a térdeit, s közel csúszott a férfi mellkasához.
- Elfelejtettem a bort…- mondta a nő és könnyei hatalmasakat buggyantak, ahogy a férfi értetlen tekintetébe nézett.
A férfi bal keze iszonyú erővel ragadta meg a nő derekát, jobb keze a nő ajkán - gyengéden állta útján a vérnek.
- De mi történt? – szótagolta nyomatékosan, s szemeik eggyé szürkültek.
- Semmi. – vonta meg a vállát a nő, s tekintetét a padlóra döntötte.
"Bárcsak meghalnék ebben a percben." – gondolta. "Ennyire béna hogy a fenébe lehetek?" "Az ajkam is felszakadt, most hogy fogunk szeretkezni?!" "Hogy tudok mindent elrontani, úgy mégis, hogy?!"
- Szívem, nézz rám! – mondta a férfi, s hangja csendessé nyugodott. – Hallod?-
- Nem. – válaszolta a nő vállat vonva.
- Nem hallod, vagy nem nézel rám?! – a férfi hangja mosolygóssá vált, amitől a nő még nagyobb szerencsétlenségnek érezte magát.
- Nem mindegy?! – motyogta a nő nyavalyogva.
A férfi nyugtatólag felnevetett, s erőteljesen felemelte a nő tekintetét, ahogy az álla alá nyúlt.
- Nem, mert a fülészet messze van és drága a benzin. – vágta rá a férfi, mire a nő lassan újra a férfira nézett. Elnevette magát ő is.
- Most szépen elmeséli nekem a kisasszony, hogy mi történt vele.
- Semmi… bejöttem és elcsúsztam… tényleg…- válaszolta a nő, s hozzágondolta: "Lécci, hidd el, mert ha bizonygatnom kell, hogy tényleg ennyire béna vagyok, felakasztom magam, bizisten."
- Jól van. – nevetett a férfi és az ölelésébe húzta a halszagú, vér-maszatos nőt…
- És ne nevess ki. Mondtam vagy mondtam, hogy velem nehéz?! – a férfi arcon puszilta őt, s újra a szemébe nézett, mélyen, menny-dörgető intenzív pillantással.
S az idő megállt. A vér megalvadt. A Föld többé nem forgott. Halszag sem volt, de gyertyaillat sem. Egymást érezték. Talán sosem indul újra az idő, ha a megrongálódott festmény abban a pillanatban le nem zuhan a falról, s össze nem zúzza a díszasztalkán álló kristály szobrokat…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Próza
· Írta: Mona
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 197
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20
Összes: 218
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.2266 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz