Hogy ne nyomja rám
ábrándos mozdulataival
sóhaját a nyár,
hogy érezzem,
a kertek illatán át
még él, s vár
egy ránk-tartozó perc,
jöjj, itass,
lázas cseppjeiddel
töröld arcomról
a hajdan üres léptét,
légy láng-élű vágy,
maradj örök
öröm-ízű vágtató dobbanás,
mit két kezed
újra és újra szívem mélyén ás.