Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az Áldatlan

, 461 olvasás, Chester , 2 hozzászólás

Sajgó lélek

Nyomás alatt született meg,
végzet, amely elrejtette.
Kereszt amit a sors rávetett.
Senki sem értette meg, hogy miért
nem alszik holdsugaras éjszakákon át.
szemeit szorosra zárta, s benne a riadtság!

Szokás és fertővel teli ecsetvonás,
falra festett fokozatosság.
A szilárd magány benne testesült meg.
Elveszett az olvasatlan sorok
között, egy vad, egy sorsüldözött.

Elrejthetetlen habitus, ami
Szívének végzetes tus.
Habozás és megbánás,
hatalmas rajta a nyomás.
őrülten babonás, a fény
átok és áldás, a lámpa csak ráadás.
A hold sugara elárulja, nincs többé titka.
És kisírta magát, de
nem tudja becsukni a sors ajtaját.

Álomvilágba menekül,
de ott se jó egyedül.
Túl gyenge a következményekhez,
túl gyenge a miértekhez.
Áldatlansága ami a vállára nehezül
Túl elveszett hogy a szemeit kinyissa,
Túl megremegett hogy az igazat megmutassa.
Mind ez gyávaságot látni kényszeríti a nagyérdeműt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Chester
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 229
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 265
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.15 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz