Nyomás alatt született meg,
végzet, amely elrejtette.
Kereszt amit a sors rávetett.
Senki sem értette meg, hogy miért
nem alszik holdsugaras éjszakákon át.
szemeit szorosra zárta, s benne a riadtság!
Szokás és fertővel teli ecsetvonás,
falra festett fokozatosság.
A szilárd magány benne testesült meg.
Elveszett az olvasatlan sorok
között, egy vad, egy sorsüldözött.
Elrejthetetlen habitus, ami
Szívének végzetes tus.
Habozás és megbánás,
hatalmas rajta a nyomás.
őrülten babonás, a fény
átok és áldás, a lámpa csak ráadás.
A hold sugara elárulja, nincs többé titka.
És kisírta magát, de
nem tudja becsukni a sors ajtaját.
Álomvilágba menekül,
de ott se jó egyedül.
Túl gyenge a következményekhez,
túl gyenge a miértekhez.
Áldatlansága ami a vállára nehezül
Túl elveszett hogy a szemeit kinyissa,
Túl megremegett hogy az igazat megmutassa.
Mind ez gyávaságot látni kényszeríti a nagyérdeműt.