Hószín felhők futnak feléd,
távolban érnek össze föld és láthatár,
míg nélküled ringok szél-nyoszolyán,
miattad álmatlanul.
Nekem visszhang sem válaszol,
szavam hiába zeng, hozzád már el nem ér,
könnyem is – mint félhalott remény –
végtelen záporba hull.
Repülni én veled vágyom,
szivárványhídon át, hegyek, folyók felett,
s ha zuhannék, lélegzem neved,
rajtam bár ólom a súly.
Mily messze az ég!
Repülnék veled, ám egyetlen
szárnycsapás nem elég.