Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Mennyország Tourist II.

, 653 olvasás, gazzo , 6 hozzászólás

Ezerszín

Tánya, nyakhajlatának érintésétől, mosolyra húzta ajkát, amitől kivillantak gyönyörűen fehér fogai. Alvás közben szőke hajfürtjei félig takarták az arcát. A még mindig gyér forgalomban a férfinek volt ideje nézegetni kedvesét, mert a széles úttesten, mely szinte nyílegyenes volt, nem kellett manőverezgetnie. Sorra hagyta el a benzinkutakat, melyek előtt elgondolkodott azon, hogy megálljon-e egy kis pihenés végett. Nem szerette volna felébreszteni Tányát, ezért inkább tovább hajtott minden esetben, és folytatta megismerkedésük emlékének felidézését:

Bambán álltam mellette, és kissé értetlenkedve néztem rá, mert nagyon meglepődtem. A kezét viszont nem húzta el, így továbbra is kéz a kézben fürkésztük egymás tekintetét. Nagyon selymes tapintású, formás keze volt, ápolt körmökkel, melyek nem voltak színesre festve, csak valamilyen átlátszó fényes lakkréteget vitt fel rájuk, így azt is jól láttam, hogy nem ragasztott műkörmök voltak. Kellemesen meleg érzete volt a bőrének, amely fokozta azt a természetességet, amit a legelső pillanattól éreztem.
- Nem ér csúfolódni a nevemmel! – mondtam félig viccesen, miközben játékosan megszorítottam a kezét, ügyelve arra, hogy még véletlenül se okozzak fájdalmat neki. Mintha enyhe viszontszorítást érzékeltem volna, de mire eljutott a tudatomig, már ki is húzta a kezét az enyémből, és az ajtónál lévő lehajtható támlájú ülésre mutatott, melyen általában az idegenvezetők szoktak ülni, ha csoportokat szállítanak, és megkérdezte:
- Leül, vagy állva szeret utazni? A nevem valóban Tánya Popova. Dédapám az első világháború után telepedett le Magyarországon a dédanyámmal. Sajnos már a nyelvet sem beszélem.
Lehajtottam az ülést, és leültem. Miközben a biztonsági övet bekapcsoltam, Ő már könnyedén előretolta a sebességváltó kart, és lassan felengedte a kuplungot, miközben finom mozdulattal a gázpedálra lépett. Jól láttam a mozdulatsort, mert az ülésem egy kicsit hátrébb helyezkedett el a vezetőülésnél, viszont azzal egy magasságban. Ahogy vádlijai megfeszültek, az maga volt a gyönyörűség. Elnéztem volna hosszasan, de nem akartam, hogy észrevegye, így amikor a következő sebességi fokozatba kapcsolta a váltót, már az arcát fürkésztem, melyen várakozással teljes mosolyt véltem felfedezni. Aztán eszembe jutott, hogy az óriási panorámatükörben biztosan meglátta, hogy merre kalandozik a szemem, így alig észrevehető zavartsággal szólaltam meg:
- Bocsánat, de tudja, sokan élcelődnek a nevem hallatán. Apám katonatiszt volt, 1976-ban vezényelték Magyarországra, és annyira megtetszett neki az ország, és persze Anyám, hogy a házasság után letelepedési engedélyt kért, amit meg is kapott. Én, csak mint turista láttam Oroszországot, kétszer. Közeli rokonaink nincsenek, de a nyelvet, úgy-ahogy megtanította apám, így viszonylag jól beszélem.
Lassan haladt a buszunk a "mennyország" felé, mert a forgalom ugyan nem volt nagy, de egy ekkora járművel nem olyan egyszerű lavírozni a város utcáin. De az is lehet, hogy szándékosan vezetett lassan Tánya, hogy hosszabb ideig beszélgethessünk.
- Nő létére szép teljesítmény ezt a hatalmas buszt vezetni.
- Ezt csak amolyan kedvtelésből csinálom. Nem lennének megélhetési gondjaim, mert szép summát örököltem a családomtól. Mindig tetszettek a szép buszok, gondoltam veszek egyet… És maga mit csinál a repülőtéren?
- A légi irányításnak dolgozom, mint szoftverfejlesztő. Valójában saját cégem van, és külsősként dolgozunk a munkatársaimmal, többek között a reptérnek is. És a férje mit szól ahhoz, hogy buszt vezet még vasárnap is?
- Nincs férjem. És a maga felesége nem bánja, hogy stoppol a belvárosban?
- Nem, mert nincs feleségem.
Már a gyorsforgalmi úton haladtunk, így tudtam, hogy hamarosan véget ér az utazásunk. Azon gondolkodtam, hogy miképp szerezzem meg Tánya telefonszámát, mert nagyon szimpatikusnak találtam, és úgy éreztem, hogy Ő is rokonszenvezett velem. Folyamatosan vigyorgott, és emiatt nekem is jó kedvem lett.
- Én a 2/A terminálhoz megyek a csoportért, maga hova megy pontosan?
- Nekem is jó lesz ott, mert a szerverparkba onnan is könnyedén eljutok.
- Sajnálom, hogy ennyire feszes a programja - mondtam -, mert én önnek köszönhetően túl korán kiértem, így nem annyira sietős a dolgom. Nincs kedve valamelyik nap egy kávéhoz?
- Csak nem randira hív?
- De igen! Ugye nem bánja?
- Egyáltalán, sőt… szeretem a finom kávét! Mindjárt leparkolok, és felírom a telefonszámomat - mondta mosolyogva.
Leparkolt, és egy papírra feljegyezte a számát, majd felállt a vezetőülésből. Addigra már én is felálltam. Ahogy a nap előbújt a terminál tetejénél, pont úgy világított be a busz ablakán, hogy nem láthattam Tánya feje miatt. A feje körül a haját úgy világította meg a nap, mintha valamilyen angyal vagy Hercegnő lenne. A szőke tincsei szinte ezüstös ragyogással világítottak, és feje körül, valamiféle fénygömböt lehetett látni. Úgy éreztem ez valami égi jel lehet…
- Maga, amúgy minden stoppost felvesz, akivel találkozik útközben?
- Igen, akik a belvárosban stoppolnak, azokat mind felveszem - mosolyodott el, és még hozzátette -, egyébként, még nem találkoztam magán kívül egyetlennel sem.
Gyorsan elköszöntünk egymástól, mert nem akartam feltartani, és boldog arccal, zsebemben a telefonszámmal, besiettem a terminálba, hogy igyak egy kávét. Bár azt gondoltam, kár lenne felébredni…

Annak a napnak nagyon lassan akart vége lenni. Izgalommal vártam, hogy elteljen egy-két nap, és felhívhassam Tányát, de a sok munka ellenére is csak cammogtak a napok. Százszor is végiggondoltam a történteket, és mindig arra a következtetésre jutottam, hogy fel kell hívnom. Kedden délelőtt végre elérkezettnek láttam a pillanatot, és tárcsáztam a számot, melyet a papírra írt Tánya. Hosszasan csengett, aztán az üzenetrögzítőn viszonthallottam a kislányos hangját: "Helló! Ha elmondod, megtudom, ha érdekelt, megtudod". Gyorsan elhadartam, hogy ki vagyok, és miért keresem, majd a telefonszámomat is. Aztán egy óra múlva kaptam egy sms-t, amiben megírta, hogy most sajnos nem tud beszélni, de nagyon örül a hívásomnak, és már azt hitte, nem is fogom hívni, valamint azt is, hogy estefelé jelentkezik. Nagyon örültem az üzenetének, és izgalommal vártam már, hogy este legyen…

Hét óra múlt néhány perccel, és végre csörögni kezdett a telefonom.
- Helló, Jevgenyij vagyok.
- Jó estét, én pedig Tánya.
- Nahát, de örülök! Már vártam a hívását!
- Behajthatnám esetleg ma a tartozását, tudja a kávét, amire meg akart hívni?
- Ma? Persze… micsoda váratlan meglepetés!
- Szokott meccset nézni?
- Igen, már várom a mai meccset, de majd megnézem az ismétlést, ha ma szeretne kávézni.
- Én is szeretem a focit, megnézhetnénk együtt valahol, ha van kedve!
- Komolyan?
- Persze, hogy komolyan, várom fél kilenckor a Múzeum körúton, a Múzeum étteremben, persze, csak ha magának is megfelel!
- Az csak pár percnyire van, biztosan odaérek!
- Rendben, akkor várom! Lehetne, hogy a kávét elcseréljem egy sörre? A meccshez az jobban passzol…
- Naná! Akkor ott találkozunk, most leteszem, mert elkések…
Végre egy nő, aki szereti a focit, és a sört - mondtam félig hangosan, miután megszakadt a vonal, és készülődni kezdtem.

Szinte egyszerre értünk oda a bejárathoz, de én mégis egy kicsivel korábban. Csak annyival, hogy amikor körülnéztem, megláttam Tányát, aki ötven-hatvan méter távolságban, sietős léptekkel haladt felém. Volt időm megnézegetni, amíg odaért, és nem csalódtam. Ismét nagyon csinosnak találtam, bár most egészen más stílusban öltözködött, mint amikor elsőre találkoztunk. Világoszöld vászonnadrágban volt, mely pont jól állt neki, mert se nem feszült rajta túlságosan, se nem volt túlzottan laza. Egy aprómintás, rövidujjú inget húzott hozzá, ami deréktól felfelé passzentos volt, így jól kidomborította a szinte tökéletes vonalait. Deréktól lefelé viszont, a kicsit lazább szabása miatt, takarta a csípő környékét. Amolyan mediterrán összhatást keltett a színösszeállítás, ami kifejezetten jól állt a szőke hajához. Ha egy szóval kellene jellemeznem a nőt, aki mosolyogva közeledett felém, akkor azt mondanám, hogy gyönyörű volt. Mint egy Hercegnő.
- Jó estét! - mondtam mosolyogva, mikor már majdnem mellém ért. Amikor nem túl távol tőlem megállt, illata még tovább szállt felém, s megint olyan varázslatos volt, akár csak az első találkozásunkkor.
- Jó estét! – mondta ő is csilingelő hangján, ragyogó szemekkel, majd előrébb lépett, és közelebb hajolt hozzám. Gyorsan kapcsoltam, én is közelebb hajoltam, így zökkenőmentesen megpuszilhattuk egymás arcát.
- Nagyon csinos ma is! - mondtam, miközben elvesztem csillogó szemeiben.
- Köszönöm szépen!- válaszolta enyhe pírral az arcán, de továbbra is a szemembe nézett. Teljesen lelassult az idő. Csak három-négy másodpercig tarthatott, amíg egymás szemébe néztünk szinte mozdulatlanul, de sokkal több időnek tűnt számomra. Annyi mindent elárult a szeme ebben a véget nem érő pillantásban, ami hosszú perceknek tűnt. Kíváncsiságot láttam és várakozást, megelégedettséget, és vágyakozást. Nem is tudom mi történt velem, de újra közelebb hajoltam, lassan, mintha egy lassított felvétel lenne, adtam egy puszit a szájára. Nem volt ellenére, így viszonozta azt rögtön, és mire észbe kaptunk volna, észrevétlenül átadtuk magunkat az első csók varázsának. Forró bizsergés öntött el, amint éreztem puha ajkának nedves érintését. Egy a közelben elhaladó autó kürtjének hangja taszított vissza mindkettőnket a valóságba. Lángoló tekintettel, és arcokkal léptünk távolabb egymástól egy apró lépéssel.
- Hmm… - egy kis szünetet tartva folytatta-, lekéssük a kezdést. Nem baj?
- Hmm…, nem lenne nagy baj, de ha már itt vagyunk, akkor menjünk be – feleltem.

A helyiségbe lépve, nem voltunk túl boldogok, mert rengeteg ember tartózkodott bent, és első ránézésre, egyetlen szabad boksz sem volt, ahova leülhettünk volna. A cigarettafüst és az alkohol kellemetlen szaga keveredett a felszolgált ételek illatával, és ettől olyan nyomasztó bűzt éreztem, hogy mondhatom, el is ment a kedvem a helytől. Az emberek beszédének szinte bántóan hangos elegye tovább erősítette bennem a korábbi benyomásomat, és titkon reménykedni kezdtem abban, hogy talán nem lesz hely számunkra. A pulthoz lépve, érdeklődtem, hogy le tudnánk-e ülni valahova, mire a pultos megvető fintornak tűnő mosolyával közölte, hogy két napja már, hogy lefoglalták az asztalokat, de ha van kedvünk, a bárpultnál üljünk le nyugodtan, a meccset onnan is látjuk valamelyik tévékészüléken, és ha felszabadul valamelyik asztal, akkor majd odaülhetünk. Tányára néztem, aki hallotta a beszélgetést, riadtnak és kérdőnek láttam a tekintetét, és úgy éreztem, hogy neki sincs nagy kedve így maradni.
- Ha tanácsolhatom, jó oroszokhoz illően, egy vodkával tegeződjünk össze, és közben találjuk ki, hogy mit akarunk pontosan. – mondtam vigyorogva.
- Jó ötlet! – hangzott a válasz.
Kértem két vodkát, majd miután a pultos lerakta a két kupicát a pultra, egyiket Tányának adtam, a másikat pedig a saját kezembe vettem. Lassan összekoccintottuk a két poharat, miközben egymás szemébe néztünk, és szinte egyszerre mondtuk, a szokásos "Egészségedre" szót. Ezután szánkhoz emeltük az italt, de úgy, hogy a másikunk karját is közrefogtuk, és így a karjainkból, mintha két egymásba fonódott karikát alkottunk volna, megittuk a vodkát, majd miután végeztünk vele, megpusziltuk egymás arcát.
- Ha nem veszed tolakodásnak Tánya, had ajánljam fel, hogy sokkal kényelmesebben megnézhetnénk a meccset nálam. Itt lakom nagyjából öt percre, és nem ilyen zsúfolt a lakásom, viszont tartok otthon sört, és valamit enni is tudnánk.
- Rendben, menjünk! – mondta mosolyogva -, egyáltalán nem tartom tolakodásnak.
Fizettem, és már kint is voltunk a friss levegőn. Persze Budapest levegője nem a legfrissebb, de a helyiségben uralkodó állapotokhoz képest egész felüdülésnek tűnt.

Öt perc múlva, már a lakásban voltunk. Egy társasház legfelső tetőtéri szintjén volt a lakásom, hatalmas terasszal és pazar kilátással a budai oldalra, valamint a Dunára. Az előszobában egy papucsot adtam Tányának, és a táskáját egy kis asztalkára tettem. Megfogtam az egyik kezét, és óvatosan beljebb vezettem. Az egész lakás, a fürdőszoba és a mellékhelyiség kivételével, egylégterű volt, csak dekorációs elemekkel voltak elválasztva egymástól a különböző funkciókat betöltő részei. Megálltam a nappalinak használt helyiségben, és közelebb húztam magamhoz a gyönyörű nőt. Nem ellenkezett, így lágyan megcsókoltam. Hellyel kínáltam a tévé előtti bőrkanapén, és kezébe adtam a távkapcsolót.
- A meccs a második csatornán megy – mondtam. Hozhatok egy sört, vagy inkább egy pohár bort kívánnál?
- Milyen borod van? - kérdezte.
- Majd én bekapcsolom inkább a tévét, addig Te válassz egyet, ott van a borhűtő a konyhában.
Gyorsan bekapcsoltam a készüléket. A csapatok már a pályán voltak, de még nem kezdődött el az összecsapás.
Én is átmentem a konyhába Tánya után. A hűtőszekrényből sajtokat vettem elő. Gyorsan vágtam többféle sajtból is kisebb szeleteket, majd egy nagyobb tálra pakoltam őket néhány dió- és almaszelettel együtt. Közben mellém lépett Tánya, egy palack villányi vörösborral a kezében. Elvettem tőle a palackot, és megkértem, hogy a szekrényből vegyen elő poharakat, és vigye őket a kanapé előtti asztalra. Miközben azon gondolkodtam, hogy jó ízlése van a borokkal kapcsolatban is, kibontottam a palackot, és a villányit kitöltöttem egy karafába, hogy szellőzzön egy kis ideig. Közben a sajttálat odavittem az asztalkára, és a rágcsálnivalókkal együtt lepakoltam. Töltöttem a borból mindkettőnknek, és leültem én is Tánya mellé, egész közel. Kezébe adtam a ballonos borospoharat, majd koccintottunk, és belekortyoltunk a borba. A meccs már ment, a hetedik percben jártunk, de
ahogy a tudósítótól hallhattuk, nem történt korábban semmi érdemleges.
- Te kinek drukkolsz? – kérdeztem Tányától.
- Én a Bayern-nek! És Te?
- Én pedig a Milánnak!
Beszélgettünk sok mindenről, miközben iszogattuk a bort, és ettünk a sajtokból is. A meccsre figyeltünk legkevésbé, csak akkor kaptuk oda néha a fejünket mindketten, ha a riporter valamiért felemelte a hangját. Néhány szenvedélyes csók is elcsattant közben. Szünetben kimentünk az erkélyre, és egy kicsit nézelődtünk. Nagyon pazar volt a látvány, amit valójában még én is minden alkalommal megcsodáltam, pedig már több mint két éve laktam ebben a lakásban. Szinte az összes Duna-híd látszott a gyönyörű kivilágításával együtt, és a teljes budai oldal a Várral és a Gellért-heggyel. Így éjszakánként meseszép volt. Hátulról átöleltem Tányát, és úgy nézelődtünk, miközben ő teljesen hozzám simult a hátával. Egyik oldalra gyűjtöttem a szőke tincseit, és így látható lett a kecses nyaka. Mélyeket szippantottam illatából, melynek következtében teljesen elbódultam. Imádtam az illatát, valahogy teljesen elvarázsolt az édeskés parfüm, és a teste illatának az elegye. Puszilgattam a nyakát és a vállát, mire hátradöntötte a fejét, egész addig, amíg a vállamnak nem támaszkodott. Apró harapásaim melyek az álla és a nyakhajlata tájékán érték, teljesen felajzották. Kéjes sóhajai pedig engem.
Amikor visszamentünk a lakásba, már vége volt a meccsnek, és az összefoglaló ment. Kettő-kettő lett az eredmény, ami a Milánnak kedvezett, mert a visszavágót két hét múlva Milánóban tartották, és az idegenben szerzett gólok nagyon értékesek voltak.

Kérdeztem Tányától, hogy mikor kezdi a munkát a következő napon, de mint mondta, nem dolgozik most két napig. Amíg egy újabb palack bort nyitottam, Tánya körbejárta a lakást, majd leült a zongorához, és elkezdett játszani egy lágy Swinget. Odavittem a poharakat, és a zongorára tettem őket, és magam is odatámaszkodtam úgy, hogy láttam Tánya arcát a játéka közben. Szenvedélyes volt, és boldognak tűnt, ahogy lehunyt szemeivel, szinte mozdulatlan testhelyzetben nyomkodta a billentyűket. Nagyon szépen játszott, és a nagy lakásban rettentően kellemes volt a hangzás. Miután befejezte, felállt és hozzám lépett. Két karjával átkulcsolta a nyakamat, majd érzékien megcsókolt. Újra megszűnt az idő és a tér is körülöttünk, amint átadtuk magunkat a szenvedélyek sodrásának… Tánya betartotta az ígéretét, mert elvitt a Mennyországba azon az éjjelen. Többször is…

"Venezia 15 Km", látta a férfi a hatalmas táblán. Még nem kelt fel a nap, de már derengett. Gondolta, letér a pályáról, és elmegy Velencéig, mert ismertek ott egy kellemes helyet, mely éjjel-nappal nyitva volt, és a teraszáról csodás volt a panoráma. Az első közös utazásuk alkalmával találták ezt az eldugott kisvendéglőt. Szinte mindig lehetett helyet találni a teraszon, amin már sokszor elcsodálkoztak, mert annyira szép volt a panoráma, és az árak is megfizethetőek voltak, hogy sokkal több vendég is lehetett volna. Amikor odaért a parkolóba, megsimogatta Tánya arcát, majd megpuszilta. A nő kinyitotta a szemét, és furcsán nézett körbe, kémlelve, hogy hol is lehetnek.
- Gyere te hétalvó, mert lekéssük az előadást! – suttogta neki viccesen a férfi.
A teraszon szólalt meg először Tánya, amikor köszöntek a felszolgálónak, aki pokrócokat terített rájuk, miután a fonott karosszékekbe ültek. Kávét és kalácsot kértek. Lassan kikukucskált a nap az öböl túloldalán lévő táj felett, és lágy fényével beterített mindent körülöttük. Csodás látvány volt, melyet szinte tátott szájjal figyeltek. A tenger felőli légmozgás beterített mindent a sós, párás levegővel, mely teljesen kitisztította az ember testét, és szellemét is. Egyik kezükben a gőzölgő kávéjukkal, a másikban egymás kezével, igazán boldogoknak érezték magukat a csodás napfelkeltében. Jevgenyij megcsókolta a nőt, és a kellemesen bizsergető érzés közben arra gondolt, hogy Tánya iránt érzett vágya és szeretete egyáltalán nem csökkent az évek alatt, sőt, inkább fokozódott. Úgy érezte, hogy ott ragadt a Mennyországban Tányával együtt, és örült, hogy csak egy irányba váltották meg a jegyüket.

Miután teljesen kibújt a nap, és egyre erősebben kezdett világítani az égen, rendeltek egy bőséges reggelit, tükörtojással és sajtokkal, pármai sonkával meg sült zöldségekkel, amolyan hamisítatlan mediterrán kiadásban. Kényelmesen elfogyasztották, majd továbbindultak, hogy megtegyék azt a néhány száz kilométert, ami vissza volt még a hazaútból.


Folytatás következik…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: gazzo
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 206
Regisztrált: 1
Kereső robot: 33
Összes: 240
Jelenlévők:
 · Pancelostatu


Page generated in 0.14 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz