Munkahelyem szentélyének büszke lángja,
művészlelkemet türelmetlenül várja.
Hív-suttogva csalogat,
vicsorgó fogával tépi húsomat.
Fekete füstté vált testem,
a lángok martaléka lettem.
Nem maradt belőlem semmi más,
üszkös hamu, múló emlékfoszlány.
Egy elfojtott keserű üvöltés,
felhőfoszlány a művészet egén.
Elkísér a sátán torz kacaja,
hív-csalogat az égi tébolyda.
Még hallom ahogy reszket a magányos fűz,
munkahelyem szentélyében újra táncol a tűz.
Napok szaladnak az idő szennyes sínén,
a helyzet változatlan a lét peremén…
Megjegyzés: 2012-05-27