Itt vagyok egyszerű, önmagam ha vagyok,
egykedvű, körömszaggató és nem kivánatos,
nem kerek, se nem egész, zéró, tört
és betölt, olykor letör gondolatom
a hű magzatom. Illanó. Ellenforradalom?
Itt velem vagytok, sőt szerettek is,
alattomos, suttogó gennyek, sebek,
megbúvó kiskapuk, gyenge jellemek.
Prűd céltudat, hát persze, te is jöhetsz,
hű voltál hozzám mikor falakról írtam
és a jövő sikertelenségéről, seggéről.
Méla ebeket kötsz a farkamhoz, nem sírtam,
nem szórtam sót és imát a semmihez,
mert van itt tüdő, máj, minden hogy éljek.
Oh, miket beszélek, még elragad a végzet.
Nevetnem kell. Nem nevetsz! Irónia.
Nyugalom nyűgösség, ne most ostorozz,
hisz a nárcizmusnak is le kell rónia
kegyeletét nálam, mert nagy az én váram,
a felesleg is elfér. Halmozható. Én cipelem.
Úgy veszem, hogy nekem csak Én létezem.
Kezdődik valami. Lassan kúszik elő
agytekervényeimböl, átható, tüzes szempárként
mered rám. Fojtogat. Elodáznám, megnyesném,
megfaragnám, hogy az enyém legyen. Nem lehet.
Miért nem lehet? Akarom és mégsem, nincs fordulat.
Telítődöm. Az időmön meghízva hízok, sárga zsírom
gyöngyöződik önelégült homlokomon. Tobzódom.
Nyáladzom. Milyen ügyes vagy paraszt,
gazdagságot, örömöt más búján aratsz. Gratulálok!
Remélem felfordulsz, és titkon azt: Meggyógyulsz.
Hisz itt vagyok egyszerű, önmagam ha vagyok.
Online látogatók:
Látogató: 63
Regisztrált: 3
Kereső robot: 12 
Összes: 78
Jelenlévők:
