Sokként ért a váratlan hír bejelentése, nagymama leszek! Fiatalnak éreztem még magam, hisz még az ötvenen innen voltam, de tulajdonképpen nem is öregként kell ezt megérni. Hisz szükség van rám, és ehhez nem árt, ha aktív vagyok még. Számomra különösen fontos esemény unokám érkezése. Ezt szeretném megörökíteni novella formájában.
Mindig várta a hétvégéket. Valamilyen előre nem megbeszélt szokás szerint péntek estétől vasárnap délutánig a lánya csak az övé volt. Mint gyermekként, mikor még velük lakott.
Azért ha őszinték akarunk lenni, nagyon is jól tudta az anya az okokat. Veje taxisként dolgozott, és éjszaka sosem volt otthon. Lánya valamilyen biztonsági kód alapján félidőtől rendszeresítette a találkozókat. Akkor még nem volt mobiltelefon, és mivel Hanna vezetékes telefon híján is volt, mégis csak az tetszett a legjobb megoldásnak, ha ezt a két estét újra a szülői házban tölti.
Zsóka fiatalos filigrán kis nő volt. Akkor még aktívan dolgozott, igaz nem azt a munkát végezte, ami az élete volt, de a cég, mellyel 18 éves korától szinte egy levegőt szívott, megszűnt. Ez mély válságként érintette, szinte beleroppant. Akkor már jócskán volt munkanélküli, de ő dolgozni akart. Mindenáron. És dolgozott is. Bár a munka korántsem hasonlított jól ismert adminisztratív irodai munkájára, ellenben felcsapott boltosnak. Jobb híján került ez a lehetőség, de a súlyos lisztes zsákok, sörös rekeszek kivégezték. Érezte a fizikai munka keménységét, napról napra gyengülő testét, lankadó életerejét. De csinálta összeszorított foggal, hisz kellett a pénz.
Merengéséből a csengő sivítása rázta fel. Gyors lépésekkel az ajtóhoz rohant, megjött egyetlen szem gyönyörű lánya. Hanna napról napra, szinte óráról órára gömbölyödött. Az a típusú lány volt, aki, ha megevett két zsemlét, már az látszott rajta. Vékony volt, csípője szinte semmi, hasa lapos, akár egy balerináé. De a terhesség kivirágoztatta, nővé érlelte a lányt. Hamarosan a fiús vonalakat felváltotta az asszonyi idomok kerek bája. Melle kitelt, úgy ahogyan egy lapos zsákot megtöltenek, egész teste átalakult. De ez természetes is volt, mert egy új szerepre készült életében, a legfontosabb szerepre: anya lesz hamarosan. Belülről sugárzott Hanna, és ez kívülről is látszott rajta. A fény, a boldogság, mely kék szemeiből perzselt, ellenállhatatlanná tette. Igaz a mondás, hogy a boldogság szépít. Valami olyan elixír ez, melyet, ha valaki "megkap", semmi mással össze nem hasonlítható. A legdrágább esszenciák, csodás francia arckrémek sem léphetnek a nyomába. valami olyan "csoda parfüm" ez, mely méterekről érződik. Arannyal vonja be viselőjét, gyémánt szálakkal átszőve, hogy egyetlen pillantással hírül adja: ez az ember boldog.
-Dobbd le a táskád és ülj asztalhoz, a kedvencedet készítettem! – szólt az anyja.
-De máris tömsz engem, szinte még meg sem érkeztem! Már most teljes ruhakollekció kell! Még csak a hatodik hónapot taposom, de hihetetlen dagadt lettem.
-Tudod, ilyenkor enni kell!
-Igen, eszem is, és ez látszik is! De egyszerűen nem tudom visszafogni magam. Ha éhes vagyok, és mindig az vagyok, akkor előbb-utóbb rosszul leszek. Először csak valami furcsa émelygés kerülget, majd hányingerré hatalmasodik. Érdekes, mi? – nevetett a lány- mások a kaja miatt émelyegnek, és hánynak, én meg a kaja nélkül csinálom ugyanezt.
-Te csak annyit egyél, amennyi beléd fér, olyan alkat vagy, hogy utána pillanatok alatt régi formádban leszel! – válaszolt az anyja, és kezével óvón megsimította a pocaklakót.
A hétvégék tulajdonképpen így teltek: sok sok beszélgetéssel, evéssel, nagy alvásokkal, a péntek esti fő programmal: a Dallasszal. Sikerfilm volt ez a javából, egy ország várta az új epizódokat.
A nyár egy kicsit megviselte Hannát, mely szokatlan hőséggel támadt a városra. Izzadt ember, állat egyaránt. Ekkor már tudták, hogy a kicsi fiú lesz. Hannában ez először vegyes érzelmeket keltett, mert nagyon kislány párti volt. Aztán átadta magát az önvádnak, hogy voltaképpen milyen buta is, mert csak az számít, hogy épen, egészségesen bújjon világra, és nem holmi hiúsági kérdés ez: fodros szoknyácska, búza szőke fonatok helyett elég egy viseltes tornacipő és póló, és már lehet is rúgni a bőrt. Ettől kezdve neme is volt a csöppségnek, most már úgy lehetett gondolni rá, mint jövendő családtagra. A név is megszületett: Alexnek nevezték el a pici csodát.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Anya és lánya közös szenvedélye volt a piacra járás. Programnak, testmozgásnak sem volt utolsó, ugyanakkor a megnövekedett vitamin szükségletről is gondoskodni kellett. Ahogy rótták a kofák sorait, gusztálták áruikat, az időt mintha ellopták volna tőlük, hihetetlen módon elrepült. De a piacozás végén büszkén lapult a szatyorbn a ropogós paprika, paradicsom, alma, vagy épp valamilyen idény gyümölcs.
Októbert írtunk már. Hanna számára emlékezetes nap maradt a 18.-a. Hiszen elérkezett az idő! Zsóka remegett az izgalomtól, talán jobban, mint saját szülésének idején. Már hajnalban talpon volt, és tett- vett, hogy idegein úrrá legyen. Számára mindig jót tett a házimunka, levezetésnek használta. – Istenem!- nyögte- még csak nyolc óra!- nem akar telni ez az idő! Már ment volna be egy szem lányához, már mohón itta volna kis unokája látványát. Lassan készülni kezdett. Sokáig állt a ruhásszekrény előtt, gondolatai mindig elkalandoztak.
-Kiöltözzek vagy sem? Eh! Tulajdonképpen kit érdekel?
Azért magára kanyarított egy világos, újszerű felsőrészt, fekete nadrágot húzott. Haját gondosan áttupírozta, erre mindig nagyon ügyelt. Arcát sosem sminkelte, csak gondosan áttörölte, megmosta. Leheletnyi parfümöt spriccelt füle mögé, szinte kész volt az indulásra. Az órák ólomlábakon jártak, nem haladtak egy percet sem, már az öreggel sem tudott mit kezdeni. Az "öreg" a férje volt. Hogy honnan jött ez a név? Talán az "örgéből", mert először csak így hívták. Egyébként egyáltalán nem volt vén, mindössze öt év volt köztük a korkülönbség. Amúgy voltak egyéb gúnynevei is: fószer, fószi, de ezt csak egy-egy humor alkalmával sütötték el, vagy Hannával beszéltek így róla szigorúan egymás között. A nagymama és nagypapa hát tűkön ült, csak egy hívásra vártak.
Közben a szülőszobában egy élet született. Ez pontosan délután három órakor történt.– emlékszik Zsóka.- Hatalmas csendes eső kerekedett, állt az ablakban, figyelte milyen hihetetlenül függőlegesen folyik a víz, valódi függönyként ereszkedik alá a komor felhő párnából. Ebbe az áhítatos délutáni csöndbe sivított bele élesen a telefon. Percek alatt kocsiba vágták magukat, hogy mielőbb a kórházba érhessenek.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Hannát ekkor tolták ki, hogy a szobájába vigyék.
-Édes Hannácskám jól vagy?
-Jól anyu, ne izgulj, de hallottad, Alexet csak holnap láthatod, monitoron keresztül! Járvány időszak van.
Pár pillanatig tudtak csak beszélni, ma még nem lehetett. Hanna kimerült volt, csatakos a feje az izzadságtól, s az arca – Édes Jó Istenem- a gyönyörű pofija csupa pötty, mintha bárányhimlős lenne!
-Anyu, tényleg szörnyű?
Zsóka gyorsan előkapta zsebtükrét, Hanna nem hagyott békét neki.
-Ne izgulj már, mondta a nővérke, ez holnapra elmúlik! A hihetetlen erőlködéstől van.
Pillanatokra tudtak csak kommunikálni, ma még nem lehetett, nem engedték… Elemi erővel várta a másnapot, hogy végre megpillanthassa a kilenc hónapon keresztül elképzelt kis unokát. Másnap már a megadott időpont előtt ott tolongott a folyosón, a "kórházi TV" előtt, sok-sok nagymama társával együtt. Mikor bemondták a nevét, és a monitor egy különlegesen gyönyörű gyermekre szegeződött, beleszédült. Haját gondosan oldalra fésülték, szinte belőtték. Szeme a Tv-n keresztül is delejező volt, ilyen kék szempárt időtlen idők óta nem látott. Pici volt minden rajta, de annyira formás, hogy egy baba magazin címlapjára kívánkozott. A pici orr, és az apró, de már most rózsaszirom szerű szájacska, a gyönyörű fejforma, mind elbűvölték. Titokban felkészült arra, hogy egy gyűrött, vörös fejű, síró csecsemőt bámulhat kb. egy percen keresztül, és ennyi. Ellenben amit látott, teljesen lehengerelte. Érezte belül, zsigereiben a csodát, az örömöt, a mindent felülíró boldogságot. Furcsa érzés volt, mert nem emlékezett ilyen intenzív állapotra. Érezte, hogy beleborzong az ujjongásba, karján és hátán meredeztek az apró piheszálak. megszületett a világ leggyönyörűbb kisfia, az ő unokája: Alex.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Hanna nem panaszkodott, sosem volt sírós fajta, de mikor két nap múlva jött a telefon, és megtudta, hogy Alexnek sürgősen kék fény terápiára van szüksége, mivel besárgult – komolyan megijedt. A kicsi Ali (már akkor így hívták) a város egyik kórházában, anyja a másikban. Merevek voltak a szabályok, nem mehetett, csak öt nap múlva Hanna a gyerek után.
Anyaszálló. Lehangoló hely. Csupáncsak egy fekvő alkalmatosságra volt szükség, hogy a kismama két szoptatás között eltöltse idejét. Amíg ez tartott, Zsóka ide is mindennap bejárt. Csodás ősz volt. A nap sugarai dél felé a nyári forróságot idézték. Egyszerűen kiültek egy padra, s beszélgettek. Csak úgy, mint két barátnő, mert ők azok is voltak. Ilyen ősbizalom nagyon ritka két ember között. Mert persze a fő téma a szoptatás volt: tudott-e, volt-e elég tejecske, és az állandó anyai intelmek, és tanácsok: enni, enni, enni!
Zsóka már csak arra eszmélt, mikor végre hazaszállították Alikát a kórházból, és persze az első fürdetésnél neki is jelen kellett lennie. Végre nyugodt körülmények között csodálhatta a kisfiút. Karjába foghatta a törékeny csecsemő testet. Ahogy megölelte Alikát, szinte könny szökött a szemébe. Anyai érzések egész sora bukkant fel a rég elfeledett múltból. Megpuszilta a selymes, édes fejecskét. A babaillat beköltözött a kisszobába. Át tudta volna ölelni az egész világot, már most megtett volna mindent a piciért. Az első fürdetés persze bohózati elemmel zárult, a szomszédasszonyt kellett áthívni, kinek még kicsi volt a gyermeke, ugyan mutassa már meg, hogyan is kell megfürdetni egy két hetes csecsemőt.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Zsóka, aki akkor már nagyivá lépett elő két emberként teljesített. Napközben a munkahelyén állta a sarat, délután rohant a lányához. Roskadásig pakolta fel magát élelemmel, mert ez számára fontos kötelesség volt, minden porcikájával azon volt, hogy segítsen a kis családnak. Sokszor hullafáradt lett, mire egyáltalán nekikezdett a főzésnek, de legyűrte fáradtságát, ez az időszak most nem róla szólt. Hányszor volt, hogy lánya kérlelésére ott maradt éjszakára, segíteni a pesztrálásban. A kicsi nagyon has fájós volt, sokat sírt. Mit tesz ilyenkor egy anya? Maga mellé veszi az ágyba. Zsóka a földön aludt egy matracon, hogy a legelső nyűgösködést meghallva, már pattanjon is Alikához, tehermentesítve Hannát. Mikor végre pár órát sikerült elcsípni az éjszaka hátralevő részéből, nagyon mély, álomtalan álomba zuhant. Reggel azt érezte csak, hogy meg se moccant, úgy aludt el, mint akit lebunkóztak. Rezzenéstelenül, egy pózba merevedve. Reggel szokatlan, de mulatságos kép fogadta: Alika az ágy közepén "terpeszkedik" 51 cm-ével, Hanna fél fenekével lelógva az ágyról egyensúlyozik, míg Zsóka mintegy teknőben feledett halom szennyes, fekszik a földön. Visszaemlékezve, mindig sokat derülnek rajta.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Egy szép nap Hanna így szólt:
-Anyu, hazajönnék Alikával egy kis időre!
Zsóka persze boldog volt, az öreg nemkülönben.
-No majd itt megjavul a kicsi! – vélekedett a nagyi.
Hogy mi volt a csoda recept, nem tudni, de tény, hogy igaza lett Zsókának. Valóban valósak-e a földsugárzásról, vízerekről szóló mendemondák? Nem tudni. Van aki hisz benne, van aki csak legyint. De mikor egy kisbaba, egy éjszaka legalább ötször felsír, akkor már lehet benne valami. Hanna odáig fejlesztette az odaadó anyuka fogalmát, hogy papirossal, tollal felszerelkezve, húzni kezdte a strigulákat a felébredéseknél. Reggel elszörnyedve számolta össze a 13 rovátkát.
Zsóka igyekezett mindenben segíteni, tulajdonképpen alig várta, hogy végezzen munkájával, rohant haza unokázni. Tudta, hogy nem jó, ha kézben van Alika mindig, de ki tudna sírni hagyni egy kisbabát?! Zsóka engedelmesen ölbe vette a fiúcskát. Énekelve, mondókázva, hátát simogatva rótta a szobát oda-vissza. Működött a dolog, mert Alika ezt imádta. Zsóka mindenkinek jót akart, főképp Hannának, hogy kímélje, aztán ott volt az öreg is, hacsak megnyikkant a kicsi, berontott:
-No mi van már, miért sír az unokám?!
Így alakult ki az elkapatás egy közismert módja: a gyermek és magunk megnyugtatása érdekében, rázzuk, mint a csörgőt.
Használati utasítás:
-Végy egy készséges nagyit, egy síró gyereket.
-Hurcold pár órán keresztül, enyhén rázogatva, rigmusokat kántálva.
-A gyermek garantáltan elalszik, ekkor próbálj nagyon óvatosan leereszkedni egy fotelba.
-Figyelem! A verselést nehogy abba hagyd!
-Két eset lehetséges: vagy bejön, vagy sem. Előbbinél siker élmény, gyorsan pihenj, ameddig lehet! Utóbbinál éktelen ordításba kezd a károsult, és néhány mellbe rúgással így buzdít:
-No mi van jóasszony, indulunk?!
A karácsony mindennek ellenére gyönyörű és meghitt volt. Újra értelmet nyert a fa, mert Alika akkor már igen élénken figyelt. Szemeivel pásztázta a fényeket, és elragadtatásában hatalmasakat mosolygott. Roham léptekben fejlődött a baba, combjain a fodrok csak úgy fityegtek. Erős is volt, nem is akármilyen. Náluk tanulta meg a hasra fordulást, és a hason való mellizom gyakorlatokat. Az éjszakák is nyugodtabbak lehettek, mert végre elfogadta kiságyát a gyermek, és éjszaka csak egyszer kelt fel, egy gyors etetésre.
Zsóka boldog volt, hogy segíthet Hannának, de a lánya csak nem tetszett neki. Gyenge volt, erőtlen, nem igazán tudott huzamos ideig járni sem, a babakocsival való szabad levegős programok megviselték. De ő makacs volt, majd a hat hetes kontrollig jól leszek! – gondolta- ők meg rá hagyták, aggódni aggódtak persze, de nem erőltették. Helyette segítették mindenben, persze a legnagyobb segítség az volt, hogy haza költözhetett. A nappaloknak, estéknek megvolt a koreográfiája. A fürdetést több időpontban is kipróbálták, hol reggel, hol este. Zsóka ebben is segítővé lépett elő. Nem akart ő zavarni, dehogyis! de látva, hogy lánya szívesen veszi jelenlétét, és még hasznossá is teheti magát, valahogy ő is ott ragadt, mi több, asszisztenciává lépett elő. Erre ott volt ő, ha valami kellett hirtelen, ha valami leesett, és már Hanna két keze foglalt volt, ő ugrott, ő pattant, ő mindig ráért. Aztán a hivatalos "pöci pocsoló" rangot is elnyerte. Míg Hanna tartotta egyik kezével Alikát, a másikkal mosta, addig nagyi hajtotta a vizet a kis has felé. Ez annyira tetszett mindig a babának, hogy gyöngyözően kacagott minden fürdés alkalmával. nem lehetett nem ott lenni.
De a kezdeti fürdetések felértek egy szertartással. Lemosó krém a testrészekre, a köldökcsonkra külön krém, majd szárazra törlés, hintőpor természetesen a hajlatokra. Fül, orr váladék eltávolítására speciális rudacska, kamilla a szemre, a popsira popsi krém. Mennyit nevettek rajta, hogy mi mindent kell észben tartani! Lehet, hogy időnként elrontották, de a lényeg a víz, mindig ott volt. Édesek voltak ezek a közös fürdőzések, még sok-sok évig emlegették, sőt mi több, mai napig nosztalgiáznak rajta. Aztán elmúlt a karácsony is, a csomagok készen álltak, indulni kellett. A baldachinos kiságyat lebontották, a kisszoba már most üres lett. Zsóka torkát mindvégig szorongatta az a jól ismert fojtó érzés, mely alulról támad, aztán a garatban gombócot formálva várakozik. Megölelte Hannát, megszorította, szemében gyűltek, egyre gyűltek a sós könnyek:
-Ne menj kérlek, maradjatok még vagy két hétig! - de ekkor már záporoztak könnyei, nem tudta visszatartani őket. Hanna sem bírt mozdulni, a két nő a meghatottságtól görcsösen kapaszkodott egymásba. Először sírtak, majd nevettek, de a lényeg, hogy maradtak. És velük a babaillat sem illant el…
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A hétköznapokat váltották az ünnepek, a nappalokat az esték, a tavaszt a nyár. Alika lassan betöltötte az első évét, igazi kis Murillo angyallá változott. Haja szőke lett, ami fürtökben tapadt édes kicsi fejére. Szeme továbbra is tengerkék, melyek hosszú, hatalmas szempillák közé temetkezett. Hannával való kapcsolata egyetlen és kizárólagos volt életében, majomszeretettel csüggött az anyján. Hanna pedig gyenge szívű volt, így a járókából kivéve árnyékként követte mindenhová. Ezzel az ő dolga lett nehezebb, mert innentől kezdve egyetlen nyugodt perce sem volt, bár Alika nagyon kiegyensúlyozott kisgyerek lett. Ő volt tán az egyetlen anyuka, ha lementek a közeli játszótérre, nem kellett sas módjára vizslatni, hol lehet ugyan a csemetém? Tudta, hogy Ali alig pár méterre lehet tőle, nem mozdul, nem csábítja az ismeretlen, mert az a biztonság, hogy anyját követheti a szeme sarkából, erősebb volt mindennél.
A főzések is így zajlottak rendszeresen: Hanna ügyködött a tűzhelyen, a kicsi a lábánál kutya módra szöszmötölt. Álmos reggel köszöntött a városra, de a fiatal nő már előkészítette a céklát, kis lábosban a külső gázrózsára tette. Alika már akkor kúszó-mászó korban volt, mindenhova odafért pillanatok alatt. A borzalom is a másodperc tört része alatt következett be. A gyerek a hátát a sütőnek vetve ritmikus döngetésbe kezdett, Hanna már csak a sikolyra kapta fel a fejét. Még látta, amint a a piros lábos elindul a tűzhely szélén, hogy a forró víz a kisfiúra folyjon. Belemerevedett a borzalomba, de a üvöltő gyerek cselekvésre késztette.
Először felkapta, csitítgatta, nyugtatgatta, szaladgált vele egyik szobából a másikba. Később rájött, hogy hűteni kell a kicsi testet. Hideg vizet engedett a kádba, ruháit gyorsan levette. Mikor benyomta Alikát, a drága még jobban üvöltött, de pár perc múlva mintha csökkent volna sírása. – Biztos jó a hideg víz neki, biztos! – nyugtatta magát a nő, majd rohant a telefonhoz.
A mentők perceken belül megérkeztek. Minden széjjel volt, az ágy, a szoba. Korán volt még. Hanna idegei pattanásig feszültek, arcát szétbőgte, de már jó kezekben volt a kicsi, megérkezett a segítség.
A családi tragédia után jött persze a borzalom. Férjével összevesztek, de nagyon. Hannát okolta mindenért, a tűzhelyet szétrúgta, a zokogó nőt magára hagyta. Hanna reggel óta még nem is mosdott. Most a vízben talált némi megnyugvást. de míg folyt az a csapból, versenyre kelhetett volna a könnyek áradatával.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Alikát, mikor először megpillantották, géz maszkban feküdt. Csak a két szeme nézett szomorúan, lába ugyancsak be volt kötve.
-Ezt soha nem felejtem el neked!- sziszegett a férje a kórház nehéz levegőjétől elgyötörten. Még akkor is, ott is odavágott neki, had szenvedjen még jobban a szerencsétlen.
Hanna napjai a kórházban teltek, reggel ő volt az első, este az utolsó, ki elment. Akkor még nem lehetett ott aludni, fájó szívvel lépett ki mindig a kapun. A műtétet azonban hamarosan végrehajtották, a lábán pótolták azt a kis négyzetnyi területet, ami elégett. Hozzá a kicsi fenekéből kapartak bőrt. Alika arca tökéletesen bársonyos lett, a szerencsétlenség ott nem hagyott nyomokat.
A kórházból kijőve, Zsóka mindennap rohant Alikához. Kényeztette, verselt, énekelt neki, csak érte élt. Akkor már betöltötte az első életévét, de mivel olyan trauma érte akkor, a járás is kitolódott kicsit. Nehéz év állt mögöttük, de szépen lassan ezt is feldolgozták, és ment minden a megszokott útján tovább.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Zsóka egy fényképet morzsolgat ujjai között. Emlékezik. A kicsi Alex akkor egy éves, most tizenöt. Szobájában keretbe foglalva sorakoznak a képek, nem lehet nem ránézni mindennap. Alex jelenleg végzős nyolcadik osztályos, igazi pattanásos kamasz. Jóképű férfivá fog érni pár év múlva. Zsóka már elmúlt 65 éves, nyugdíjas, és roppant fiatalos mai napig. Hanna elvált 16 év után. Ők hárman igazi egységet alkotnak. Egy fura család 2012-ből…
|
Online látogatók:
Látogató: 49
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16 
Összes: 66
Jelenlévők:
