Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Az élet folyadéka XI. fejezet

, 557 olvasás, Svab , 0 hozzászólás

Ezerszín

Ang föld. Ez az a tartomány, ahol a vidék telis tele van hegyekkel, nem véletlenül. Rengeteg város épült fent a magas szirteken, ahol már a csúcsokat a felhő öleli. Szép és egyben titokzatos vidék az Angok területe, akik magas színvonalú népnek számítottak. Bölcsek, s az életük nagy részét tanulással töltik, hogy mind nagyobb tudásra tegyenek szert. De nem csak Angok tanulnak itt. Sok faj s nép fia és lánya megfordul városaikban, hogy tudását bővítse. Ekish az Angok fővárosa, ahol szintén jó képességű és okos tanulók laknak, míg itt fejlődnek.
Eme város nem túl messze épült a hegynek csúcsától, s szinte az oldalából nyúl ki ez az élethely, melynek nagy része a levegőben van. Oly erős szerkezettel, s építési technikával épültek ezek a városok, hogy pillérjeik segítségével szinte az egész települést a felhők között tartották. Fal vette körül ezeket az élethelyeket, de nem kőből épültek e falak. Energia. Színtiszta energia az, mi körülveszi Ekish-t. Az Angok tanácsa irányítja a belépési engedélyeket, így őrizve van minden és mindenki. Ráköszöntött a reggel Ekish városára, s harsonák zúgása vágta félbe az ott tanulók álmait. Az ébredés dallamát játszották, hogy frissen kezdhesse meg az oktatást a fiatalság. Így tért magához Vanessa is a fiatal húsz éves lányka, aki már középidős tanulónak számított, s már nem sok volt hátra, hogy befejezze tanulmányait. A fekete, rövid frizurás lány hanyatt feküdt ágyán, s arca egy könyvel volt letakarva. Egy kollégium tiszt lépett be a pihenőszoba ajtaján, s hogy biztos legyen az ébredés, lelkes hangsúllyal keltette fel a visszaalvókat.
– Vanessa!- ejtette ki ajkán hangosan a nevet. – Miféle újabb módszert választottál a tudomány magadhoz vételére?-
A lány felült ágyában, s így arcáról az ölébe pottyant az érdekfeszítő olvasmány. Álmos szemeket meresztett a kollégium tisztére, s próbált erőt venni magán, hogy elmagyarázza az új stílust. – Egy picit… belemélyedtem a tanulmányaimba asszonyom.- Kissé meglepődött arccal hallgatta a beszámolót, s kíváncsian várta a további fejleményeket.
– Esetleg, tölcsért nem kértél volna hozzá?-
-Nem asszonyom, azt általában frissítő folyadék betöltésére használom.- Vágott hozzá álmatag mosolyt az előbbi válaszához. – Vanessa, elég a pimaszkodásból, s most már irány a tanterem. Szedd össze magad, s mosd ki szemeidből az álmoknak ólmos súlyát!-
A határozott utasításra már pattant is ki a lány fekhelyéből.
– Igenis asszonyom. Eszemben sincs pimaszkodni. Már megyek is.- Mondata befejeztével már indult is ki a szobából a többiekkel együtt, s szedte rendbe magát a hosszú napra.

A zöld színben pompázó ligetes terület mögött terült el az a többszintes építmény, ahol Vanessa és sok más diák kezdte meg napi tanulmányát. Alexina már a bejárati lépcsőknél várta a lányt, akinek vöröses hajzata volt, s barna szeme melegséget árasztott, ismerősei számára. Rövid időn belül megjelent a várt személy, fekete testhez álló nadrágban s vörös gombos felsőben. Könnyed lépésekkel szökellt fel a lépcsőkön, s állapodott meg Alexina előtt.
– szervusz! Ahogy elnézem, te kipihentebb arcot vágsz most, mint amilyen az enyém lehet.-
-Üdv Vanessa! Te most tréfából vetted fel ezt az öltözéket?- nézte Alexina furcsállva az előtte álló lányt. – Nem. Miért? Most őszintén, talán csúnyán áll rajtam a felszerelés?
-Nem Vanessa, nem csúnya, csak iszonyat merész az iskolában. Ha minden áron azt akarod, hogy a tanár úr ajtón keresztül vágjon ki, hát én nem bánom.- Vanessa beharapta az ajkát, s így reagált. – ne mondj ilyet. Biztos nem lesz ma szigorú.- nyugtatta önmagát a válasszal.
-Aha, biztos nem. És különben is, ezekkel a szemekkel ne engem akarj meggyőzni. Lágyítsd csak a tanár úr szigorát, bár nem lepődnék meg azon, ha az öltözeted egy hirtelen felindulásból elkövetett dolgozatot szülne.-
-Na jól van, inkább menjünk be, mielőtt borúlátásod szürke fellegeket nem képez az égbolton.-
Már minden tanuló igyekezett a termébe menni, s Vanessa is hamar elérte azt a termet, ahol az aznapi órákat tartották. Az Ang tanár kinek tekintélyes szakálla volt a szemüvege fölött nézett el s egyenesen az érkező leányra szegezte komor tekintetét. – Üdvözöllek Vanessa! Beszédem volna veled. Kérlek, ne ijedj meg, amit majd most hallani fogsz.-
Vanessa arca a kérés ellenére rémülté vált, s úgy érezte, hogy szíve a torkában dobog s menten elemeire esik a következők hallatán.
– Tanár úr én megmagyarázom a dolgot, őszintén. Tudom, hogy merész az, amit tettem, és hogy ez az öltözet lehet, hogy nem a legmegfelelőbb ide, de a másik viseletem sajnos még nem száradt meg és most csak ez volt kéznél. Kérem, ezért ne zárjon ki az iskolából.-
A magas növésű Ang, Vanessa vállára helyezte a kezét lágyan, s próbálta nyugalmát átsugározni. – Vanessa, nem a ruhád miatt akarok veled beszélni és ki sem akarlak, zárni az intézményből.- A lány arca a megkönnyebbültséget tükrözte s már hálálkodni kezdett volna, de az előtte álló alak elébe vágott.
– Egy magas rangú vendég jött el hozzánk. Kérlek, jöjj velem! Bemutatlak neki.- Végig sétáltak a hosszú folyosón, aminek végében egy tágas terem volt kialakítva. Mikor beléptek a helységbe, egy világos barna hajzatú nő fogadta őket s indult meg finom lépésekkel Vanessa felé. A nem túl magas hölgy gyűrűt hordott az ujján s egy csuklyás öltözéket viselt, amin egy különös szimbólum volt látható. A lépések befejeztével Vanessa meglepődötten nézett, mikor az ismeretlen alak átölelte őt, s csak lassan jutott eszébe, hogy viszonozni kéne a váratlan gesztust. – Kérlek, foglalj helyet Vanessa.-
A lány úgy vonult a felkínált székhez, mint ha valami végzetes dologgal kéne most e pillanatban szembesülni. Ijedtsége ismét hatalmába kerítette, s szorította őt fokozottan.
Mikor helyet foglalt, az idegen alak kicsit várt, nézte az ülő lányt, s mély lélegzetvétel után szavaiba kezdett.
– Az én nevem Szofya. Édesanyádat, Emíliát elragadta a halál. Sajnálom, hogy szomorú hírt kellett hoznom, de nem csak ezért jöttem ide.- Fájdalom hasított Vanessa lelkébe, s könnyek törtek volna fel szemeiből, de nem engedhette meg magának. Harcolt, hogy érzéseit ne lehessen észrevenni, de nem bírta sokáig. Emília arcának képe tűnt fel emlékében, s szemből fakadó nedvesség folyt le arcán.
– Az itteni tanulásod véget ér. Velem fogsz most jönni, országomba, hogy a népnek új királynője legyen. Te vagy az utód, s ez ellen nem tudsz mit tenni.-
Szipogásokkal telve, könnyes szemekkel nézett kérdőn Szofyára.
– És ha nem akarok elmenni innen? Az nem számít? Eddigi életem nagy részét itt töltöttem.- A csuklyás hölgy Vanessa mellé lépett s megértőn, gyöngéden arcát simította, s így szólt a könnyező lányhoz.
– Sajnos gyermekem ebben már nem az akaratod vagy nem akaratod dönt. Emília halálát egyikünk sem akarta, de ettől még megtörtént. Ennyivel tartozol elődödnek, s népednek.- Vanessa erőtlen lábakkal egyenesedett ki és indult meg a kollégiumi szállás felé, hogy összeszedje a holmijait.
Mire túl voltak a delelőn Szofya egy fehér lovon várta Emília utódát, hogy elkészüljön s útnak indulhassanak a mellette várakozó teremtmény segítségével. Mikor Vanessa kilépett az épületből, s végignézett a meneten, akik málhás állataikkal segítenek, hogy biztonságban és sikeresen az útjuknak végére érjenek. Visszanézett még egyszer a többszintes kollégiumra s emlékezetébe véste mindazt, amit itt élt meg. Tudta jól, érezte minden porcikájában, hogy többé nem látja már e várost. Alexina futott idáig egészen az egyetemtől, s ölelte át hitetlenkedve legkedvesebb barátnőjét Vanessát. – Ho… hová visznek ezek az emberek innen.? Mi történt, hogy arcod, ily gyászossá vált? Kérlek, válaszolj! Miért mész innen el?- a fekete hajzatú lány csak némán, fejét barátnője homlokának támasztotta, s lesütött szemmel jelezte neki, hogy nem adhat kérdéseire válaszokat.
– Sajnálom. Most elválnak útjaink. Többé már nem látjuk egymást.- Végig miközben, Vanessa lova felé lépdelt, hátranézett Alexina felé, s mondtak egymásnak búcsút, mindent elmondó tekintettel.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: Svab
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 228
Regisztrált: 1
Kereső robot: 43
Összes: 272
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.249 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz