Tavasz, hullámzó nedv dagálya,
teremtés rohama, ömölj át
a téli haldoklás zűrzavarán,
de ne söpörd el az első virágokat,
és mondd el az őszinteséged
a szirmokat áruló erdőnek!
Sugározz a színes mozdulatok
bizonyosságával,
és a madár is kívánhassa,
hogy új fióka törje át héját
az evilági tojásnak.
Légy velem még vér-arany tűz,
fuss át hiszékenyült lelkemen,
lebegj, mint a pillangó
halvány arcomon!