Ronda, sötétszürke
dunyha az ég,
hiába vágyom rá,
soká lesz kék.
A kedvem is sötét,
és borús lett,
nem vidít fel senki,
most nincs jó tett.
Ki sem mozdulok
meleg szobámból,
van olyan,
ki gyávasággal vádol…
Pedig nem vagyok
gyáva, sem hazug,
mert zárva tartok
ajtót, és kaput!
Napom felragyog egyszer,
tudom jól,
mikor kék lesz az ég,
s a nyár tombol.
Akkor hagyom,
hogy öleljen a fény,
én nem adom fel,
mert van még remény!