Őszült öreg apóka ül pitvar árnyékában,
pipája csutorája foghíjas szájában.
Jól megtömte valódi cserebi dohánnyal.
Mutató ujjával tele is nyomkodta,
fűstől mintha füstölgő gyárkéménye volna.
Megfáradt szemeivel föltekint az égre.
Lesz-e már jó idő, mit várhat ma végre?
Dolgozni nincs kedve, - dolgozott eleget!
Fáradság neki, most már minden napja,
fejéről- zsíros kalapját, kezében forgatja.
Nyikorogva nyílik konyhájuk ajtaja,
kis ősz-öreganyóka toporog ki rajta;
szerető hűséggel ül apókája mellé.
A fiatalságukról jól elbeszélgetnek
emlékeikből régmúlt, időt emlegetnek.
Megelevenednek, régvolt történések
szegénységben múló gyermeknevelések.
Szegénység- boldogság mindig lakott náluk
pedig sokat gyötörték munkában magukat.
Mégis szerető-boldogságban élik napjaikat.