Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ismét Te

, 300 olvasás, szervetlen , 1 hozzászólás

Szerelem

Fekszem az ágyon
ezen a szombat délelőttön,
beterít a napfény,
és a nyitott ablakon beköszönő
szellő cirógatja a vállam.
Élvezem.
Ezt a szombatot,
A Napot,
A kedves szellőt.
Élvezem azt, ami körülvesz,
Ezt a kacifántos életet.
Mert csodaszép
és értékes.
- Ekkor ismét rámkacsint a Nap -
S babám akárhol is vagy,
Tudd: Szeretlek.
Szeretlek téged e tavaszi napon,
fagyos téli alkonyon.
Szeretlek nyári hajnalon,
ház tövében ülve,
dübörgő zenét elkerülve.
Szerettem kezed a kezemben,
a hűvös köveken ülve,
törökülésben.
Szeretlek téli délutánon
a hidegben, a bojtot a sapkádon,
azon a poros, koszos pályaudvaron.
Szerettem, ahogy a puszit várod.
Ősszel viszont nem kellettél,
mint kámfor,
úgy eltűntél,
de nem csak te, jómagam is
más vizeken jártam,
s akkor – elhiheted -
nem szerettelek, babám.
De egy cseppet se aggódj,
visszataláltam!
Kerestél, én maradtam,
majd ismét kezedet foghattam.
Az érintés mindent elárult,
Pupilla kitágult,
S ami már rég elárvult,
párra talált.
Itt van,
és vigyáz rád.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: szervetlen
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 317
Regisztrált: 1
Kereső robot: 18
Összes: 336
Jelenlévők:
 · Berpalota


Page generated in 0.5822 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz