Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kicsi lányom

, 502 olvasás, zsoloo , 0 hozzászólás

Gondolat

Hát elhagytál Te is…!
Pedig hogy dédelgettelek
szívem aranyrojtú, veres bársonyán!
Elröppentél, mint madártollú vágy,
Színes, cseperedő, egyszeri nyár-csodám.

Elébb ölemben ültél
és nagyokat kacagva
szemezgettél egy gyümölcsös tálból velem,
majd hátamra ugrottál, hogy
szobáról-szobára nyargaljunk hirtelen.

S hozzám is bújtál,
mikor bújni támadt kedved,
s nem mondtad akkor, óh, hogy nem szeretlek!
Csak pihentél szív-veréseinken,
nyálcsöppöd itt maradt az ingen helyetted.

Fájnak most a szavak,
s nélküled lett csendek
emésztenek a fal túloldalán.
Hiányodba sebesülten lüktet a vér,
és nincs más, aki gyógyírt rakhatna rám.

Kincsem, szép virágom,
kiszakadtál belőlem,
mint párnából szakítják a bélést-
hitvány huzat módján félredobva,
s nem folytathatjuk többé az édes mesélést.

Eltört az idő-mécses,
nem lesznek holnapok,
mikor arcocskádra féltő csókot lehel,
s hangod, mint részegítő muzsikát issza:
apádat ne így lásd, hogy sírva enged el!


*

Semmi baj, kicsi lány:
a méz íze elmúlik hamar,
ne szánj, majd megszokom.
Csöndes alázatára hív, s feledni álmot
a világ megtanít, elég egypár pofon…

Megjegyzés: 2012-03-28

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: zsoloo
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 191
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 213
Jelenlévők:
 · Sutyi
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.2228 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz