Tudom, távol van a sivatag,
tán fel sem foghatom, mennyire,
mégis érzem, ahogy hallgatag
szele befúj zsigereimbe.
Távol vannak kopár dombjai,
és én csak egy délibáb vagyok,
szavam is egy szellő fújja ki,
ami csak önmagáért gagyog.
Ha megérintesz, szertefoszlok,
mert nem élek együtt veletek,
s minden reggel égbe kiáltok,
hogy magam is ember lehessek.
De hiába, délibáb vagyok,
egy felétek intő kép csupán,
de amíg a csillagom ragyog,
kapva kapok a szívek után!
Érzem, közel van a sivatag,
tán fel sem foghatod, mennyire,
s azt súgja nekem: csak daloljak,
mielőtt egy vihar elvinne.