Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Szerelem

, 240 olvasás, tlickey , 2 hozzászólás

Szerelem

minden veszteség
fájdalomba csomagolt
megkönnyebbülés



Tizenkettő múlt öt perccel. Valami elcseszett dal szól a rádióban, odakint pedig rengeteg madár énekel. Idő van. A szeme sarkából még nem a jelent látja, hanem az álmát folytatódni, ami sokkal édesebb, mint a valóság. A valóság az, hogy üres a lakás, nincs semmi kaja, a sör is elfogyott a hűtőből, és még ezek a kibaszott madarak is énekelnek. Olyan, mintha a felszínen minden rendben lenne, alatta pedig annyi láva bugyogna, ami egy perc alatt be tud teríteni mindent.

Tizenkét óra harminckét perc. Az öltöny kopott, észrevehető hogy rég nem hordta senki, de azért egyszer el lehet viselni a látványt. A hamu meg sem látszik rajta, ami egyenesen pazar párosítás. Az edzőcipő persze kicsit belerondít a képbe, de hát ez van, az ember ne legyen tökéletes, mikor épp válni indul, az valami elmondhatatlanul morbid lenne. Valaminek jeleznie kell, hogy a felek érzik, hogy a dolog nem működik, hogy ezúttal vége. Tudta, hogy Ági feketében lesz majd, az arca tele lesz aggodalommal, és legalább háromszor meg fogja kérdezni halkan, hogy csak ő hallja, hogy Biztos, hogy ezt akarod? Na ilyen esetekre kell az edzőcipő. Igen, ezt akarom.

Tizenkettő negyvenkilenc. A szél kicsit enyhít a tényen, hogy elmondhatatlanul másnapos. Csak arra emlékszik, hogy mire hazaért már világosodott, előtte teljes képszakadás. Az azért még megvan, hogy volt egy nő. Félúton lassan derengeni kezd egy mondat, hogy Hagyj már békén a picsába, én egyáltalán nem akarom hallani ezeket a dolgokat, és egy pillanatra belegondol, hogy talán tényleg el is mondott valamit, aztán akaratlanul elröhögi magát, és rágyújt.

Egy óra nulla kettő. A villamoson rohadt nagy a tömeg, mindenki mindenkit arcon könyököl és ettől őt is megszállja az az ismerős agresszív hangulat. Nagy kár, hogy a Szerelvényen tilos a dohányzás, pedig enyhítené az utazási stresszt. Vajon mi lesz. Szóba kerül majd? Ági nem fogja felhozni, mert szereti őt, ő pedig nem fogja mondani, mert gyáva. Ha a kék-zöld monokliról, vagy a derekán található zúzódásokról kérdezik, azt fogja mondani, hogy elesett a sötétben, a hangja gépies lesz és erőltetett, és ő meg fogja erősíteni ezt a történetet, mert olyan kibaszott gyáva.

Egy huszonkettő. A villamos ajtók kinyílnak, mély levegő. Már csak két utca. Az utolsó együtt töltött éjszakára gondol. Már hajnalodott, a hideg beáramlott a nyitott ablakon, és nem számított, hogy kettesben vannak, valamiért mégis suttogni kellett. Kurvára elrontottam. Soha nem kellett volna így felkapnom a vizet, kérlek bocsáss meg, kérlek emlékezz a szép pillanatokra is, mikor még a felszín alatt is minden rendben volt, kérlek értsd meg, hogy ilyen elbaszott módon, de igazán szeretlek. Tudom, mondta, és erre az egyetlen szóra emlékezve a léptei akaratlanul is felgyorsulnak. Már csak egy sarok, és meg is vagyunk. Még keres egy kukát, hogy a csikket talán életében először ne elpöccintse, hanem kidobja, mély levegőt vesz, és aztán bemegy a szürke épület forgóajtaján.

Egy óra ötvenkilenc perc. Ági a váróban ül, feketében, az arcáról üvölt a kétségbeesettség. Mikor meglátja, felpattan és szinte rohan, de aztán az utolsó pillanatban meggondolja magát és befékez. Egészen közel állnak egymáshoz, épp öklömnyi a távolság. Biztos, hogy ezt akarod?

Két óra. Igen.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Novella
· Írta: tlickey
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 308
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 333
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.4678 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz