Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Metró

, 296 olvasás, tlickey , 5 hozzászólás

Ezek vagyunk

Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak. A Batthyány tér következik.
A kocsi legvégén ülök, egészen a sarokban. Szerencse, hogy senki sem figyel rám, ez tipikusan azon napok egyike, amikor semmilyen formában nem akarok kontaktust teremteni az emberi fajjal. Tegnap este ott felejtettem magam facebookon, azóta késésben vagyok. Ez röviden azt jelenti, hogy késve feküdtem le, késve aludtam el, késve keltem és késve szálltam fel a moszkván a metróra. Bocsánat, már Széll Kálmán tér, akkor is, ha röhögnöm kell, akárhányszor erre gondolok. A Széll Kálmán tér óta terjeng ez a gusztustalan szag a kocsiban. Beazonosíthatatlan, de ha muszáj tippelni, lényegében olyan, mintha valaki lepisilt volna egy virágcsokrot, és aztán beépítette volna valamelyik ülés alá. Ez is a facebook hibája. Ha nem lennék éppen késésben, akkor most egy másik metrón ülnék, és nem kéne elviselnem ezt a bűzt. A batyin felszáll egy srác, a szájában egy szál cigivel, a szemében pedig téveszthetetlenül a nikotin elvonás tüneteivel, és a tekintetünk egy pillanatra találkozik. Ha mindez most egy sötét sikátorban történne, nagyon nem örülnék ennek a találkozásnak, és ez egyből ki is ülhetett az arcomra, mert a srác szeme válaszul összeszűkül. Máris nem vagyunk egymásnak szimpatikusak, ehhez elég egyetlen másodperc, hát ezért nem kell a metrón szemkontaktust teremteni. A továbbiakban inkább a cipőmet fixírozom, a fülemben üvöltő zenét pedig csak néha tudja túlharsogni a női hang, aki szerint hamarosan a Deák Ferenc tér következik. Egy pár másodperccel a deák előtt egy recsegő férfihang idegesen beközli, hogy A szerelvényen tilos a dohányozás, úgyhogy körülnézek. A srác nem bírta ki és inkább rágyújtott, mert hogy mindjárt leszáll. Brávó, de most komolyan. Ilyenkor szokott eszembe jutni az a sötét gondolat, hogy a legbunkóbb emberekkel kizárólag a talajszint alatt lehet találkozni. Ha ez a teória igaz, én is az vagyok. Deák Ferenc tér. Az ajtók kinyílnak, a srác még mindig nyugodtan dohányzik, és vele együtt leszállok én is. Most következik a hering tánc: iszonyatos mennyiségű ember indul meg az egy szem működőképes mozgólépcső irányába, mert minek is pazarolnánk áramot egyből kettő beindítására ily kora reggel. A srác a lábamon áll és észre sem veszi, amikor pedig csúnyán nézek rá, unottan rám fújja a füstöt. Nem túl valószínű, hogy ez a "bejössz, ezért rád fújtam a füstöt" műsor volt, inkább az "annyira leszarlak, hogy meg se szólaljra" gyanakodnék. A következő mozgólépcsőn mögém szorul. Nem veszem észre, amikor rágót ragaszt a hajamba, mert olyan intenzitással guvadok a szembejövőkre. Ők is emberek, de valahogy az még sosem fordult elő, hogy bármelyikük is szimpatikus lett volna, ezért vígasztal a tudat, hogy én sem vagyok nekik az.
A nap első pozitívuma, hogy odafent senkire sem vadásznak az ellenőrök. A második pedig, hogy süt kint a nap. A srác elsétál mellettem, és mint aki jól végezte dolgát, elnyomja a csikket az első szembejövő fatörzsön. Úgy látszik nagyon ért ahhoz, hogyan dohányozzon tiltott területen.
Negyedórával később mellém ül Bevezetés a nyelvtörténetbe órán, és színlelt felháborodással operál ki egy rágót a hajamból. Nem bámul túl feltűnően, de azért észreveszem.
Este tizenegy körül ismerősnek jelöl facebookon. Mikor megkapom az értesítést, én sem tudom, hogy miért, de mosolyognom kell. Azt hiszem, ilyen a szerelem negyedik látásra.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: tlickey
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 184
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 204
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1272 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz