Mint a selyem oszlik a vásznon,
úgy oszlom el én is.
Oly könnyedén zuhanunk,
aztán állunk fel még is.
Ilyen az ember: folyton küszködik,
talpra áll, remél, s végül újra elbukik.
Bódulat, ábránd-ez tartja még ébren,
mosolyog rá, integet, majd tova száll a szélben.
S Te ott maradsz megint, üresen, kifosztva
de felkelsz, mosolyogsz, s holtan vársz a jobbra.