Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Mindennapi szorongásaim

, 203 olvasás, Zsozsesz , 0 hozzászólás

Abszurd

A pszichológusom azt mondta, még a terápia legelején, hogy tűzzek ki célokat magam elé és a terápiás munka során, ezeket próbáljam megvalósítani. Az én célom így az lett, hogy megszabaduljak a szorongásaimtól és magabiztosabb legyek. A doktornővel folytatott hosszú beszélgetések reményt adtak, de az önbizalmam csak nem akart növekedni. Valójában minden alkalomra gyomorgörccsel érkeztem, átlagosnál is intenzívebb szorongással, az órák végén, pedig hol mélabús, hol kifejezetten depresszív hangulatban távoztam. Két évet töltöttem analízisben a javulás legcsekélyebb jele nélkül, így végül abbahagytam.

Néhány hét után azonban hiányozni kezdtek az ülések, s bár aggodalmaim és szorongásaim változatlan szinten maradtak, viszont a remény, amit a foglalkozások adtak, eltűnt az életemből. Egy nap a gyárból hazafelé a Nyugati előtt megszólított egy szimpatikus fiatalember; adományt gyűjtött, de látszott, hogy komolyan hisz az emberek megsegítésében, mert a pénzért cserébe egy könyvet kaptam tőle. Nem olvastam végig, egy külföldi írta, nagyon hosszú és kimondhatatlan neve volt, de megérintett. Tudtam, nem véletlenül futottunk össze azon a délutánon. Amikor ismét találkoztam vele, elmondtam, hogy én is segíteni szeretnék, én is a lelki békémet keresem. Másnap, munka után már kint álltam én is a Nyugatinál. Körül-belül fél óra telt el, csak álltam könyvekkel megrakodva, szívemben a reménnyel, de nem mertem megszólítani senkit és hozzám sem jött oda senki. Nehéz volt hazacipekedni.

Nosztalgiával kezdtem gondolni a doktornőre, és úgy éreztem, már az adománygyűjtés is menne, ha a szorongásom nem lenne. Tudtam, közel a siker, a következő próbálkozás megszabadít minden skrupulusomtól. A kerületi művelődési ház plakátja csábított el a kezdő jóga tanfolyamra. A hosszú, mély légzéstől, a nyugodt, lassú mozdulatoktól kissé szédültem, én inkább a kapkodáshoz voltam szokva, a termet betöltő zene, pedig rossz emlékeket ébresztett. Lehet, hogy az én temperamentumomhoz nem passzol a jóga, talán ezért nem tudtam elsajátítani másfél év után sem a lótuszülést, de talán csak nem vagyok elég ruganyos. Minden esetre megértettem, hogy kilógok a sorból és eljött a távozás ideje. Az igazság az, hogy ekkor feladtam. Többé nem próbálkoztam.

Egy nap ráérősen sétáltam a munkahelyem felé, nem volt sietős. Most biztosan emlékeztem, hogy eloltottam otthon minden lámpát, bár arra már nem mertem volna fogadni, hogy az ajtót is bezártam. Utamat egy hosszú menet keresztezte, méltóságteljesen vonultak az emberek, csak az élen haladó fekete autó halk zúgása és a cipőtalpak kopogása hallatszott. Mikor az embertömeg körben megállapodott, a pap beszélni kezdett, s mindenki türelmesen hallgatta. A beszéd végén egy percig néma csönd telepedett a gyászolókra, néhány tücsök ciripelt csupán. Folytattam utam, s a gyárkapun befordulva a C épület felé vettem az irányt. Azon kaptam magam, hogy egy dallamot fütyörészek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: Zsozsesz
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 206
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 231
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2625 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz