Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hiánya dallá nőtt

, 338 olvasás, Kasperl , 0 hozzászólás

Gondolat

Akkor éjjel bús ösvényt tapostam
gyenge hónak friss fehér leplébe,
nem figyelve már merre megyek,
kóboroltam, róla elmerengve.

Az éj sötét falat emelt elém,
felhő lepelbe elbúvott a hold,
s kihunytak mind a csillagmécsesek,
az utcán senki, csak egy szélkobold.

El sem köszönt, csak némán elhagyott
a lány, ki több volt, mint barát,
új utak hívták, vagy csak menekült,
nem tudom feledni szeme sugarát.

Ilyen, akit egy angyal eltiport,
kiből végül elszállt a léterő,
múzsám neve elszáradt nyelvemen,
de szívem tépte még a vonzerő.

Csak mentem és az éji szél ölelt,
szeretve átkarolt borzongatón,
és lelkemen a magány vesztegelt,
hiánya dallá nőtt vigasztalón.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Kasperl
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 337
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 367
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2659 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz