Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mesemúltban

, 541 olvasás, aranytk , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Valamikor réges-régen,
képzeletben gyufaárus voltam.
Otthonok meleg fényénél fáztam
koldus-hideg kapualjban.

Álmomban
Nap voltam, szél voltam,
esőként hulltam a földre.
Hollószárnyak röpítettek
vadvirágos, zöldellő rétekre,
tündér-leplet terítettem
bélpoklos, fekete sebekre.
Vágytam, hogy lehessek
könny-harmat reggelek,
regés szivárvány-egek,
s legendák ismerőse:
didergő királyok,
jávorfát öntöző leányok,
faragott furulyák
csöndes könyörgése.

Örökkön keresve, futva és elesve
utaztam a Föld körül,
csillagok közt, holdsugárban,
lebegve, magányos-nesztelenül.

Mesemúltból visszatérve,
vállamon maradt egy kék palást.
Rózsám tüskéje, mint a hajnal tiszta fénye,
s mint anyám, gyermekem, szerelmem ölelése,
mind, mind engem vigyáz.
Hitem, s igazam bennem érik,
s bár vagyonom szűken mérik,
tudom, hogy mi fontos, megmarad.

Lábaim már nem sietnek,
Utamon törött szárnyú angyalok
szelíd mosollyal követnek –
a Világgal egy vagyok.

S te édes-szomorú,
gyermeki varázs-világ,
úgy lobogsz bennem most is,
mint rőt gyertyaláng…
s ringatsz, ringatsz,
mint hajdani mesékbe halkuló,
hulló csillagok vágyaiba temetett,
de el soha nem feledett,
álmot hozó,
örök éjszakák.

Megjegyzés: 2011. augusztus 14.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: aranytk
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 22

Page generated in 0.0382 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz